Nátrium- és kalcium-ciklamát (E952 ii és E952 iv)
(Potassium and calcium cyclamate)
A ciklamátnak, mint a többi nem-cukor alapú édesítőszernek a felfedezése szintén a véletlennek köszönhető: 1937-ben egy egyetemi hallgató az Illinoisi Egyetemen egy laboratóriumban új lázcsillapítók keresése közeben ciklamáttal szennyezett kézzel cigarettázott, s ő vette észre az ízét. Az 1950-es évek elején előszőr csak rossz ízű gyógyszerek ízének a maszkolására kezdték használni, de hamarosan általánosan elterjedt mint diabetikus édesítőszer, leginkább 10:1 arányban szaccharinnal keverten.
Kb. 40-szer édesebb a répacukornál. Napi javasolt maximális mennyiség 7 mg/testsúlykg (ciklaminsavként kifejezve). Élelmiszerekben a megengedett maximum 2500 mg/kg, leggyakrabban csak 250-500 mg/kg. A maximális mennyiség csak olyan élelmiszerben meg engedett, amiből vélhetőleg keveset fogyasztunk, például lehelletfrissitő tabletták.
Kémia: Egyszerű felépítésű vegyület, a ciklohexán aminjának szulfonilezett származéka.
Változatlanul kiürül a vesén keresztül, de az emésztőcsatornában, feltehetőleg mikrobiális hatásra és nagy egyéni szórással 1-7% közötti mennyiség ciklohexilaminná alakul. 1969-ben egy jelentés szerint hím patkányoknál a ciklamát + szaccharin kombináció hólyagrákot okozhat (extrém adagban két évig tartó adagolásnál), emiatt 1970-ben az USÁ-ban kivonták a forgalomból. Az elégtelen adatokra hivatkozva sok helyen továbbra is forgalomban maradt. Más állatokban vagy emberben ilyet nem észleltek. A következő években igen sok vizsgálatot végeztek a ciklamáttal, ciklamát + szaccharin kombinációval és ciklohexilaminnal kapcsolatban, azonban az eredeti vádakat nem tudták alátámasztani, ezt végül 1984-ben az FDA hivatalosan is elismerte. Ma több, mint 50 országban használják, az USÁ-ban és Kanadában általánosan nem, csak gyógyszerkészítményekben és asztali kiszerelt édesítőkben engedélyezett. Embernél az egyedüli mellékhatás az engedélyezett napi adag 20-szorosánál a szokottnál lágyabb széklet.