D'ni társadalma és története




Lemashal király

(A jegyzetfüzet a városban, a Királyok Termében (rotunda) található)


3654-ben foglalta el a trónt 100 éves korában. Lemashal eléggé szimpatizált a Színészek Céhével, bár azt mondták, hogy leginkább csak az illúziók érdekelték. Azideig csupán néhány "varázsló klub" működött, azok sem hivatalosan.

Úgyhogy 3961-ben Lemashal, nem kis erőfeszítéssel, kikényszerítette az Illúzionisták Céhének megalapítását. A legtöbben nem tartották szükségesnek egy ilyen céh alapítását, de mint Lemashal érvelt, a Színészek, Festők vagy Zenészek Céhe sem volt az; a szórakoztatást szolgálta, s ennek törvényes része volt az illúzionizmus. [1] Irónikus dolog, hogy később kiderült, magának a Céhnek az alapítása is illúzió volt.

Míg a Céhről vitatkoztak, [2] Lemashal egy titkos felderítő szervezetet alapított, hogy megfigyeljék D'ni veszélyesebb frakcióit és csoportjait. Rendkívül titkos csoport volt, amelyről a nyilvánosság nem vagy csak nagyon keveset tudott meg, azt is csak évekkel később. S az Illúzionisták Céhével együtt a Relyimah-ok (szó szerint "a láthatatlanok") szervezete is megalapult.

Míg az előző Királyok korábban főleg D'nira koncentráltak és a saját kultúrájuk és területük kiterjesztésére törekedtek, Lemashal ismét figyelt a kívülálló kultúrákra is, amelyekkel Hinash óta nem sokat tőrödtek. Mivel az első felesége fiatalon elhalálozott, 3975-ben ismét megnősült egy kívülálló nőt véve el. Hinashtól eltérőleg – aki szintén egy kívülállóval házasodott össze – Lemashalnak és új feleségének húsz évvel később 3995-ben megszületett az első fia, majd 4014-ben a második.

A d'n iak első alkalommal kerültek szembe igazán az idegen kultúrákról vallott saját nézeteikkel, s mihelyst megszületett Lemashal fia, a viták azonnal el is indultak arról, hogy megengedhető-e, hogy egy napon majd mint Király uralkodjon?

Lemashal elég sok erőfeszítést tett arra, hogy az idegen kultúráknak jobb életet, szabadabb kereskedelmet biztosítsanak és az erőforrásokat jobban megosszák - sajnos azonban uralkodásának későbbi éveit befolyásolta, hogy megengedik-e vajon a fia számára az uralkodást?

Lemashal becsületére vált azonban, hogy bár fiával kapcsolatban keresztülvihette volna az akaratát a néppel szemben, ezt sohasem tette. Ha a fia végül is uralkodott volna, mondta, akkor "azt csak egy ember akarta volna igazán".

A Tanács 4030-ban úgy határozott, hogy a Királynak tiszta d'ni vérűnek kell lennie. A következő évben Lemashal aláírásával ez törvényerőre emelkedett.

Mikor 4083-ban meghalt, a trónt unokatestvére legfiatalabb gyerekére hagyta, akinek az anyja apjának, Kedrinek a húga volt.

[1]  A Céh alapításáról vitázó Tanácshoz intézett egyik beszédéből.
[2]  Lemashalnak nem lett volna szüksége a Tanács hozzájárulására a Céh megalapításához. Bár a legtöbb Király általában szerette a Tanács hozzájárulását elnyerni, később úgy tartották, hogy Lemashal céltudatosan akarta ezeket a vitákat figyelemelterelésűl.


Vissza