D'ni társadalma és története




Ji király

(A jegyzetfüzet a városban, a Királyok Termében (rotunda) található)


Ji nagyon fiatalon, 36 éves korában foglalta el a trónt 4438-ban. A nyilvánvalóan felkészületlen és gyenge Király, valamint a kívülállók és a vallási elvek okozta feszültség a D'niban együttesen odavezetett, hogy a történelem egyik rossz Királyaként tartották számon.

A kormányzati feljegyzések szerint uralkodása kezdetén a palota élete, az ottani luxus túlzottan is a hatalmába kerítette. "Látszólag sokkal inkább törődött azzal, hogy miféle ételt szolgálnak fel neki reggelire, mint azzal, hogy D'ni visszahívja-e a külső Korokban szolgáló polgárait, amint azt egyesek javasolták" – írta egy ismeretlen szerző.

A valódi problémák iránti nyilvánvaló közönye miatt leginkább a Nagy Mesterek elégelték meg gyorsan Jit. Néhány Nagymester azt állította (privát feljegyzésekben), hogy mikor előterjesztették a terveiket és stratégiájukat, Ji teljes szívvel egyetértett velük, aztán egy órával később a konkurrenseikkel értett egyet.

Ji határozatlansága miatt nem sok jele mutatkozott a haladásnak s a legtöbb d'ni teljesen csalódott volt. Sok év óta először mutatkoztak ismét a megosztottság jelei, hasonlóan a 2500-as évekhez. A valaha egységes hitélet is hasadozott, az egykor egységes osztályok elkezdtek szétválni gazdagokra és szegényekre, s az egykor oly nagy önbizalommal rendelkező "Világok Ura" eltűnődhetett, hogy egyáltalán saját magát tudja-e kormányozni.

Hogy a zavar még teljesebb legyen, megjelent a Látnok. A Látnok, ahogy elnevezték, az a gyerek volt, aki a Korok között született, és most a szóbeszéd szerint képes volt meglátni a múltat, jelent és jövőt. A 4500-ban megírt 625 soros könyve, a "Szavak" tartalmazta a D'nira vonatkozó látomásait. A könyv nagyrésze D'ni egy nap elkövetkező pusztulásával foglalkozik s a pusztulás eljövendő előjeleivel. Sokan azt állították, hogy a könyv csupán meglovagolja az akkori káoszt és szemét az egész, másokat viszont eléggé magával ragadott.

Szintén 4500-ban történt, hogy a Törvényhozók Céhének Céhmestere, Kinef azzal a javaslattal állt elő, hogy legyen a Céhektől független privát oktatás is. Sokakat megdöbbentett az ötlet, mivel az oktatást és a Céheket mindig szétválaszthatatlannak tartották, [1] azonban a javaslat csekély többséggel ugyan, de átment. [2] Ji láthatólag nem nagyon szólt hozzá se pro, se kontra.

Ji 4502-ben vett nőül egy Milan nevű asszonyt, aki korábban már háromszor házasodott. Jinek ez az első házassága volt s a prófétanője erősen ellenezte a dolgot. A házasság csak 25 évig tartott, első alkalommal fordult elő, hogy egy Király elvált a feleségétől.

Ji 4565-ben másodszor is megházasodott, felesége 100 évvel volt fiatalabb nála, bár ezt elfogadták. A pletykák szerint a sok gondot okozó Látnok lánya volt. Bár a nő visszautasította az állítást, elég nagy érdeklődést tanusított a Látnok írásai iránt, s Jit is meggyőzte erről.

A házasság 4645-ig tartott, amikoris Ji feleségének nyomaveszett. Egyesek szerint kívülállók vitték magukkal [3]

(ezzel kapcsolatban semmi sem derült ki), mások szerint Ji gyilkolta meg, [4] ismét mások szerint pedig visszatért az apjához, a Látnokhoz (bár a Látnok 4606-ban meghalt). [5]

Ji utolsó felesége egyike volt a saját prófétanőinek, akikhez tanácsért fordult, ebben is elsőként tett így a Királyok között. Házasságuk 4692-ig, Ji haláláig tartott. A trónt egy közeli barátja harmadik fiára hagyta. 290 éves volt.

Ji uralkodásának összegzéseként egy szerző így írt: "Egyöntetű megkönnyebült sóhaj szállt fel mindenkiből, mikor végül itthagyott minket." [6]

[1] Kinef kijelentése a Tanács egyik vitáján 4500-ban.
[2] Úgy tűnik, hogy a privát nevelés sohasem kapott olyan elismerést, mint az állami, s nem volt olyan sikeres sem.
[3] Főleg azok állították, akik a kívülállókkal való kapcsolatok megszigorítását szorgalmazták.
[4] Ji egyik kertésze állította, hogy a saját szemével látta a gyilkosságot.
[5] Bár a Látnok állítólag 4606-ban meghalt, sok szóbeszéd keringett olyan emberekről, akik állításuk szerint találkoztak és beszéltek vele.
[6] Egy most felfedezett és nyilvánvalóan sohasem publikált kézirat szerint.


Vissza