D'ni társadalma és története




Adesh király

(A jegyzetfüzet a városban, a Királyok Termében (rotunda) található)


Adesh 5549-ben, 49 évesen kapta meg a trónt.

Bár fiatal volt, azt mondták, hogy ahhoz képest érett volt és sokszor hagyatkozott Trisari prófétanő tanácsaira is (aki a nagybátyját is szolgálta). Adesh nyilvánvalóan vallásos ember volt, de nem túlságosan befogadó típus.

Gish próféta 5574-ben jelent meg a szinen s ugyanúgy prédikált, mint évekkel korábban Tevahr. Tevahrral ellentétben Gish Yahvoo szavait hírdette, de semmi egyebet. A Nagy Király csak komédiás volt, mondta, akárcsak Tevahr. Azzal vádolta az embereket, hogy a taygahnt [1] fontosabbnak tartják Yahvoo parancsainak a követésénél. Szerinte Tevahr és a Nagy Király a taygahnt csak arra használta, hogy bocsánatossá tegye a dolgaikat s hogy ismét itt az ideje Yahvo parancsaira koncentrálni. Ezek közül az egyik, tette hozzá, a kívülállókkal való kapcsolat felszámolása. [2] Bár nem Gish volt az első, aki ilyeneket mondott, az emberek csapatokban jöttek, hogy meghallgassák és Gish nagyon népszerű figura lett. [3]

Adesh csalárdnak nevezte Gish minden szavát és többször is letartóztattatta. Ez azonban csak tovább bátorította Gisht, s csak még nagyobbra nőtt a társadalomra gyakorolt befolyása.

Gish továbbfolytatta a prédikációit, míg Adesh egy dühkitörésében utasította a Relyimaht, [4] hogy tegyék el láb alól. Később azt mondták, hogy uralkodásának valószínűleg a legrosszabb döntése volt ez. [5] A Relyimah 5675-ben teljesítette a megbízatást. Rendkívüli harag támadt fel a király és a hivatalos egyház ellen.

Pontosan, ahogy Gish tanította, Adesh feljogosítva érezte magát egy ember meggyilkolására (szigorúan Yahvo törvényei ellenében), mert úgy érezte, hogy a taygan nevében valami még fontosabb volt. Gish mártír lett, és egyre növekedett követőinek a száma.

Adesh megpróbálta visszafordítani az embereket, de már túl késő volt. Már nyilván nagyon kevesen voltak – még a Nagy Király buzgó követői között is – akik egyetértettek a döntésével.

Adesht végül 5701-ben, 201 éves korában meggyilkolták, a szóbeszéd szerint egyik közeli tanácsadója. A trón elsőszülött fiára, Lanarenre maradt.

[1] A taygahn szószerint "eszmei szeretetet" jelent, beleértve egy másik ember közeli, személyes ismeretét, vagy néha Yahvoét. Úgy tanították, hogy a Tökéletes Korba való belépéshez Yahvo csak ilyen kapcsolatokat igényelt, semmi egyebet.
[2] "Yahvo egyedül", írta Gish.
[3] Trisari saját naplójából.
[4] Sokan úgy gondolták, hogy Trisari győzte meg Adesht, hogy adja ki az utasítást.
[5] "A követők", írta Manesh.


Vissza