D'ni társadalma és története




Ja'kreen király

(A jegyzetfüzet a városban, a Királyok Termében (rotunda) található)


Ja'kreen d.i. 555-ben, 80 éves korában foglalta el a trónt. Koronázásának idejére a Céhmesteri rangot érte el a Kőfaragók Céhében.

Ja'kreen vetette fel előszőr nyilvánosan is a Királyok Ívének újjáépítési tervét. [1] 598-ban kezdődött el az Ív tervezése Koris Céhmester vezetésével. 600-ban kezdődött el az építkezés és 625-re fejezték be az Ívet. Ezen a napon nagy volt az ünneplés, mivel ekkor voltak már éppen egy évszázada a Földön, [2] s a jóslatok miatt is, amelyek a Nagy Király eljöveteléről szóltak. Emiatt az Ív elkészültétől kezdve minden Király a koronázási szertartás részeként áthajózott az Ív alatt.

Az Ív építése közben Ja'kreen már tervezte a Nagy Király Templomát. Az épület részleteit a régi próféciákból [3] vették, és Ja'kreen gondoskodott róla, hogy ezeket a legutolsó részletekig is kövessék. Az építkezés 643-ban fejeződött be.

Meg kell említeni, hogy az építkezés alatt jónéhányan megkérdőjelezték az épület méreteit, "ésszerűtlennek" és "mértéktelenül eltúlzottnak" tartották. Ja'kreen azonban hallani sem akart ilyesmiről, sőt inkább igyekezett feltüzelni elég sok embert a templom építői közül. [4] Mikor a Templom elkészült, Ja'kreen rendelkezésére átvitték a Rineref építette Templomból az arany trónt a Nagy Király új Templomába.

654-ben Ja'kreen felesége fiúnak adott életet. A fiú egy ritka betegség miatt [5] sajnos csak tíz évig élt. Nem egészen tíz évvel a fiú halála után Ja'kreen felesége is meghalt, szintén fiatalon. A tragédiák lesújtó hatással voltak Ja'kreenre, későbbi éveiben könnyen méregbe gurult és nagyon durva volt.

700-ban ismét megnősült és a második felesége 17 évvel később fiút szült, akit még két lány is követett. A feljegyzések különféle vádaskodásokról szólnak, miszerint durván bánt a gyermekeivel, bár soha semmit sem bizonyítottak. Igaz volt vagy sem, mindenesetre úgy tűnik, hogy sohasem tudta túltenni magát az első felesége és gyereke halálán. Mint az egyik prófétanő tanácsadója írta a naplójába, "vélhetőleg egyik gyermekét sem szerette vagy becsülte, bár a legidősebbre hagyta a trónt".

Ja'kreen volt az, aki támogatta a magánépítkezéseket a Szigeten 775-ben, beleértve a J'Taeri kerületet is. A felsőosztálybelieknek ezt a területét az első fia után nevezte el, aki 111 évvel korábban halt meg.

Ja'kreen 812-ben természetes halt meg 337 éves korában. Gyakran mondták, hogy Ja'kreennel egy nagyon szomorú és elégedetlen ember távozott.

[1] A Király Ívét egy hasonló garternay-i építmény után mintázták. A jövendölések szerint a Nagy Királyt az Ív fogja "üdvözölni", ezért az építését nagyon fontosnak tartották.
[2] Mivel a d'ni számrendszer 25-ös alapú, a 625 nagyon jelentős szám (252 = 625 = 10025).
[3] A legtöbbje Oorpah Regeltavokjából származott.
[4] Amint ez a Kőfaragók Céhe feljegyzéseiből ismert.
[5] Nem ismeretes, hogy miféle betegség lehetett. A feljegyzések rendkívül magas lázról és rendkívül fájdalmas és törékeny csontokról szólnak.


Vissza