D'ni társadalma és története
(A jegyzetfüzet a Dakotah ház tetőirodájában található)
Úgy tűnik, hogy első nekibuzdulásom a társadalmi osztályokkal kapcsolatban nem volt helytálló. Habár a korai időszakban az osztályrétegződés nem volt jelentős, ez az ideális helyzet gyorsan megváltozott. D.i. 9400-ra hét jól körülhatárolható osztály volt.
Elit – A Lordok és a fő Céhek Nagymesterei. Bár lehetőség volt rá, hogy egy egyszerű állampolgárt is befogadjanak, ahhoz nagy anyagi háttér kellett. Csak az eliteknek lehettek magánkönyvtáraik Könyvekkel és saját szigeteik.
Volt jónéhány egyértelmű törekvés az osztálykülönbségek csökkentésére, de nem hiszem, hogy ezek sok jóval jártak volna. Közkönyvtárak, a fő Céhek ösztöndíjai, a szegényebb negyedek felújítása – mindezek inkább politikai ambíciókhoz köthetők mintsem hogy az élet megváltoztatását szolgálták volna.
Céhtagok – Az alacsonyabb osztálybelieknek is lehetőségük volt csatlakozni, de az utóbbi időkre az iskolák már túl drágák és tekintélyesek lettek ahhoz, hogy ezt megengedhessék maguknak. Ennek eredményeképpen a végzettek már egy külön osztályt alkottak. És nagyon is előkelőt.
Felsőosztály – A legalsóbbik a három legmagasabb osztály közül. Ezeknek a polgároknak sikeres vállalkozásaik voltak s ők nyújtottak az eliteknek bankszolgáltatásokat, klubokat stb. Legtöbbjük nem a fő Céheknél nevelkedett, de elég pénzük volt ahhoz, hogy megvegyék maguknak az utat a legfelsőbbekhez.
Középosztály – Többnyire üzlettulajdonosok és hasonlók. Mengengedhettek maguknak némi luxust, de azért már messze voltak az elittől. Ritkán bár, de lehetséges volt számukra is a saját Könyvek és Korok birtoklása. A legtöbb kisebb Céh tagjai közülük kerültek ki.
Szegények felső rétege – A jobbmódú szegényekhez tartoztak az ipari munkások, sokan közülük idejüket más Korokban töltötték (mielőtt ez törvényellenes lett volna). Nekik már valószínűleg nem lehettek Könyveik.
Szegények alja – Nem találok rá jobb szót. Mindazonáltal világos, hogy a szegények két részre tagozódtak. Ezek a saját városrészeikbe voltak száműzetve, s még a középréteg is ritkán látta őket, a felsőbbek pedig soha. Valószínűleg szolgák voltak, akiket a magasból igen lenéztek.
Szuperszegények (?) – Nagy néha vannak utalások a "Legalsóbbakra" (egy nem számontartott osztály?). Kevés az értékelhető adat
.