(A jegyzetfüzet a Dakotah ház tetőirodájában található)

A D'ni kultúra sok egyéb mai kultúrától eltérõleg minden polgárától elvárta, hogy megházasodjék. A hiedelem szerint a házasság egyenesen fontos része volt a Yahvoval való kapcsolatnak, mivel az tanította és tárta fel egy ilyen kapcsolathoz szükséges követelményeket. Mind a házassági, mind a Yahvoval való kapcsolatot a "taygahn" d'ni szóval jelölték, ennek jelentése szószerinti fordításban "az ész szeretete", s magába foglalta a mély megértést, elfogadást és a másik önzés nélküli szeretetét.

A vallásos befolyás a d'ni kultúra legtöbb területére erõs volt, ennek eredményeképpen a házasságot komolyan vették. Életreszóló elhatározásnak tekintették s így egy d'ni, akinek a várható életkora 300 év körül volt, érhetõen nem szándékozott elhamarkodottan belevágni, az ilyesmi meglehetõsen ritkán fordult elõ.

Vannak utalások rá, hogy ritkán bár, de elõre elrendeztek házasságokat, azonban legtöbbször a döntés az érdekeltektõl függött. 25 éves kor alatt tilos volt házasodni, s ugyancsak szigorúan tilos volt a vérrokonok közti házasság is. Bár megengedett volt, de lenézték az osztályok közötti házasságot. A más világbeliekkel való házasság gyakorlatilag nem létezett. Találtam a 9000-es évekbõl olyan írásokat, amelyek a d'ni vérnek kívülálló kultúrákkal való keveredését egyenesen botrányosnak nevezték, mások meg azt írták, hogy az olyen gyereknek, aki másvilágból származóval házasodik, a legjobb megoldás a halál.

A házassági ceremónia maga nem egy, hanem öt napig tartott. Nagyon fontos jelentése volt annak, hogy a ceremónia egyes részeire kiket hívnak meg, és gyalázatos dolognak tekintették, ha valaki a meghívás ellenére sem vett rajta rész.

Az eseménysor általában egy ceremóniával kezdõdött az Elsõ Nap elõtti estén a võlegény (vagy szüleinek) a lakásán, s a võlegény és menyasszony házasságkötési szándékát bizonyította a legközelebbi családtagok elõtt.

A võlegény jövendõbelijének egy ajándékot nyújtott át, mely választásának megerõsítését jelképezte. A jövendõbeli pedig ennek elfogadásával jelezte az õ döntését. Az ajándék elfogadása után a jövendõbelit rögtön visszakísérték a családjához, és a võlegény nem is láthatta az Egyesülési Ceremóniáig, ami az Ötödik Napon volt.

Az Elsõ Napot a võlegény és a menyasszony a családjukkal töltötte. Mivel már saját családjuk lesz, eddigi régi családjuk többi már nem lesz a legfontosabb számukra. Ezért ezt a napot a velük való idõnek szentelték. A napot hagyományosan nagy lakomával fejezték be, beszédekkel és áldással a szülõk részérõl.

A Második Napot arra tartogatták, hogy az idõt a menyasszony és a võlegény a barátaikkal töltse, házasokkal és egyedülállókkal egyaránt. A hagyomány szerint az egyik barát rendezett egy nagy vacsorát este.

A Harmadik Nap a hamarosan rokonságba lépõké volt. A menyasszony és a võlegény is jókívánságokat kapott eljövendõ rokonaitól és más családtagoktól. A nap ismét a tradicionális bõ étkezéssel zárult, beszédekkel a nemsokára rokonságba lépõk részérõl.

A Negyedik Napot a pár a Yahvoval való kapcsolatnak szentelte. Míg egyesek ezt csupán merõ formalitásnak tekintették, mások a legjelentõsebb napnak tartották. A napot gyakran imákkal töltötték el, Yahvo áldását kérték az eseményre s elfogadták Yahvo óhaját, hogy õk ezentúl együtt éljenek. Alkalmasnak tartották ezt az idõt a Yahvo elõtti megtisztulásra is. Egyesek az idejüket papokkal vagy prófétákkal töltötték el, mások a Szent Könyveket olvasgatták és magához Yahvohoz beszéltek.

Az Ötödik Nap volt az egyesülésé. A nap elsõ felét a felkészülésre szánták, míg a másik felét magára az Egyesülési Ceremóniára.

Akiknek nem volt saját Koruk, azoknál a ceremóniát rendszerint egy "Házassági Korban" végezték. A felsõbb osztályoknál a ceremóniát a Családi Korban tartották.

A résztvevõket két részre osztották. Az egyik oldal a võlegényhez, a másik oldal a menyasszonyhoz tartozott, a két "tábor" között, középen hosszú átjáró és egy háromszögalakú pódium volt. A võlegény és a menyasszony a saját oldaláról járult a pódiumhoz, keresztülhaladva a rokonok és barátok között. Végül is a család és a barátok miatt lett a võlegény és menyasszony, az aki, másrészt a d'niak hite szerint éppen a családnak és barátoknak kell a võlegényt és menyasszonyt "felajánlani" a másik félnek. A papnõ rendszerint a pódium harmadik oldalánál állt.

Mint a legtöbb fontos eseménynél, s így különösen a házasságnál, a menyasszony és a võlegény karpereceket viselt, ezeket a születésükkor és nagykorúvá válásukkor kapták ajándékba. Miután mindketten megérkeztek a pódiumhoz, a menyasszony apja lekapcsolta a lány karpereceit és átnyújtotta a võlegénynek. A d'ni hit szerint a karperecek átadása a menyasszony tisztaságának és felnõttségének az átadását jelképezte. Az eseményt gyakran rövid beszéd követte. A võlegény apja a menyasszony apját ugyanilyen szertartással követte, átnyújtván a fiát a menyasszonynak.

A gyermekek átadását követõen a szülõk áldásukat adták az összeadandó párra és minden jelenlévõre. A menyasszony és võlegény ezután helyet cserélt, szimbolikusan így fogadták el a menyasszony családját és a võlegény barátait és vice versa. Azután a menyasszony és võlegény átadták mind a négy karperecet a papnõnek.

Amíg a papnõ a pár egymásnak és Yahvonak tett fogadalmi szertartását vezette, a menyasszony és a võlegény a kezét a pódiumra helyezte. A fogadalomtétel során a pár egymásnak és Yahvonak tett ígéreteket. Mindezeket hangosan adták elõ a papnõnek.

A fogadalmak után a papnõ két új, nagyobb karkötõt csatolt a menyasszonyra és a võlegényre. A võlegényét a bal, a menyasszonyét a jobb csuklóra. Az új karkötõk a házastársak elõzõleg viselt, a tisztaság és érettség karkötõit jelképezték. A d'ni szokások kihangsúlyozták, hogy a házastársak immár közösen felelõsek azért, hogy tiszták maradjanak és felismerjék a jót és a gonoszt. A karkötõk folyamatosan emlékeztették õket erre a felelõsségre s hogy mindig tartsák meg a másiknak tett fogadalmukat.

Miután az új karkötõket a csuklójukra helyezték, a menyasszony és a võlegény kezét szorosan összekötözték, a zsineggel a csuklót teljesen elfedték. Mikor ez meglett, a papnõ egy-egy gyûrût húzott a szabad kezek kisujjára. A gyûrûk szimbolikusan emlékeztették a párt az egész ceremóniára, s az ötödik ujj jelentette az egész egyesülési szertartás ötödik napját.

A papnõ ezután rendszerint elhagyta a pódiumot s a pár az õ helyét foglalta el. Ezután végigmentek a két "tábor" között az átjáró végéig, ahol egy üveg bor várta õket. Az ivás elõtt a pár letérdelt és imádkozott Yahvohoz.

Az ima után mindketten ittak a pohárból, majd a teremben a résztvevõk két tábora egy csoporttá egyesült, rendszerint nagy ovációval. Most már házaspárnak tekintették a párt és megkezdõdhetett az ünneplés.

A családok általában a résztvevõket vendégül látták, tipikusan tánc és zeneszó mellett. Elvárták, hogy a pár keze egész éjjel össze legyen kötve, mintegy emlékeztetésül mind az emberek, mind Yahvo szeme elõtt, hogy már egybetartoznak. A kezek összekötése minden bizonnyal némileg kellemetlen lehetett, s jelképezhette azt is, hogy kapcsolatuknak lehetnek majd nehéz pillanatai is, de az nem befolyásolhatja a tényt, hogy most már egybekeltek.

Az ünnepség folytatásaként a pár hagyományosan átölelte egymást és a papnõ egy Kapcsolókönyvvel érintette meg õket, így együttesen kapcsolódhatták át egy "vakáció" vagy "nászút"-típusú Korba. Bár az ilyen utak rövidek voltak, nem volt szokatlan, hogy a férfi akár egy évig is nem dolgozott, hanem az új házaséletet építette.

Megjegyezném még, hogy a pár kezeit összekötõ zsineget megszentelt tárgynak tartották. Az egyes házaspárok különféleképpen használták a zsineget, volt, aki nyakláncként, volt, aki felfüggesztette a lakásban.