Myst III - Exile naplói, levelei, beszédei

93.5.25 Mindig féltem, hogy egyszer elérkezik ez a nap. Catherine és én évekig álmodoztunk arról, hogy helyreállítjuk D'nit. Ennek szenteltük az életünket, felkutattuk D'ni volt lakóit s rábeszéltük őket, hogy térjenek vissza lerombolt városukat újjáépíteni. A mi álmunk annyi mások álma is volt, s amit eddig sikerült elérnünk arra méltán lehetünk büszkék. Most már azonban tudom, hogy hibáztunk.

A D'ni várost nem kellett volna helyreállítani. Mindörökké meg kellett volna maradnia romnak, hogy jelképe legyen a múltban elkövetett hibáinknak s emlékműve legyen mindazoknak, akik életüket vesztették D'ni bukásakor. Az utóbbi hónapok lehangoló eseményei – főleg a Terahnee-n történtek és Uta halála – vezettek ennek az igazságnak a felismeréséhez. Ha ma ismét felépítenénk a város falait, akkor vajon nem élesztenénk-e fel azt a kórt, aminek fő szerepe volt civilizációnk elpusztításában? Vajon nem indítanánk-e az útjára ugyanazt a folyamatot a jövő generációjában is?

93.5.26 Ezek az emberek mindig el fognak képeszteni? Azt hittem, ellenezni fogják a döntésemet. Végtére is a legtöbbjük D'ni újjá­építése miatt tért vissza. Életem során sok Kort írtam már – az apám zsarnoki tanítása alatti első bátortalan kísérletemtől a legutóbbi alkotásomig, Averonig. Korábban sohase a tudá­somat kellett ekkora próbának kitenni. A Korban, amit most készülök írni, minden eddigit bele kell adni és még többet is. Hogyan fogok vajon megbirkózni vele?

93.6.1 Catherine elnevette magát, amikor reggel meglátott, ahogy a régi feljegyzéseimet bön­gésztem. Csakugyan jó látványt nyújthat­tam: ott ültem a tűz közelében számtalan naplóval és jegyzettel körülvéve. Némelyikben már több volt a por, mint a papír. De megérte az a sok óra, amit a böngészésükkel töltöttem.

Itt tolonganak a gondolatok a fejemben, hogy milyen legyen az új Kor. Szinte túl sok is van ahhoz belőlük, hogy mindegyikkel foglalkozzak.

Nyilvánvalóan kell valamiféle szilárd kiindulási pontot találnom. A Korok írása egy tudomány &ndsh; szavak precízen megalkotott egyenlete. Minden egyenlethez tartoznia kell egy alap­koncepciónak, ami körül a Kor kifejlődhet. Korábban abból ki­indulva írtam a Könyveimet, ami éppen a leg­jobban izgatott akkor. Azt akartam megtudni, hogy a Korban, amihez a Könyv kapcsolódik, miképpen ölt testet az eredeti ötlet. Néha voltak bennük civilizációk. Néha nem. De hogy létezett-e valamiféle társadalom egy Korban vagy nem, az gyakran a Könyvbe írt és aztán testet öltött koncep­cióimnak volt a függvénye. Ez alkalommal nagyon mérlegelnem kell, hogy miféle elveket válasszak, hiszen már megvan az a civilizáció, aminek látni szeretném a fejlődését. Mint ember már ismerem a történelmünket, s hogy milyen úton érkeztünk el idáig. Ma egy olyan Kort leíró Könyvhöz kell hozzáfognom, ahol majd folytathatjuk az utunkat s egy emberként még erősebbé válhatunk. Milyen alapelveken nyugodjék az új Kor, hogy biztosítsa civilizációnk további gyarapodását?

Attól tartok, hogy az egészet át kell még egyszer gondolnom.

93.6.5 Eltartott egy darabig, de talán ráakadtam a kiindulópontra. Akkor jöttem rá, amikor azon töprengtem, hogy mit is tudok D'ni túlélőiről. Életünk során annyi tragédiát láttunk, kezdve a város lerombolásától szeretteink jár­vány és ínség miatti szenvedéséig és elvesz­téséig. De mindezen viszontagságok köze­pette a népem is meg én is rátaláltunk a továbbélést biztosító erőre - egyéni erőinket megcsapolva és egyesítve sokkal erősebb egységgé kovácso­lódtunk.

Nagyon jellegzetes, amit több Korom esetén is észrevettem, mikor az Írás során a világ vele­születő energiaforrásaira koncentráltam. Nagyon régen még Nagymama tanította meg, hogy egy Korban nincs élet – nincs meg az élet lehe­tősége – energia nélkül. A rejtett energia­forrá­sokat megcsapolva a Kor kimozdul passzív egyensúlyi helyzetéből. Növekedni kezd, átalakul és fejlődik. Minden aktivitás üzemanyaga a mögötte levő energia.

Vagy még egyszerűbben: a jövő útját az energia mozgatja.

Nagymama arra is szeretett emlékeztetni, hogy egy Korban az energia különböző formákat vehet fel. Mindegyiknek megvan a maga erős és gyenge oldala. Vajon hányat fog az új Kor tartalmazni? Melyik lesz ezek közül a domi­náns?

Holnap visszakapcsolódok Mystre és onnan ismét meglátogatom néhány régebbi Koromat. Talán kapok új ötleteket a régi világaimon.

93.6.6 Szinte el is felejtettem, hogy milyen fájdalmas is lehet Myst meglátogatása. Tíz éve már, hogy a fiaim, Sirrus és Achenar csapdába ejtettek a d'ni K'veer szigeten és egy csomó könyvemet elégették, azóta pedig Catherine meg én ritkán látogattunk vissza. Azt mondogattam mindig magamban, hogy túl sok a dolgunk. Először Averon meg a többi Kor írása, aztán a d'ni túlélők utáni kutatás. Mindig mondtam, hogy végül is több időt kellene Mysten töltenünk.

Az igazság azonban az, hogy kerültem azt a Kort. A sziget mostani állapotát látva mindig el­fog a méreg és a szomorúság. Azonnal eszembe jut a két fiam árulása, kegyetlenségük, mohóságuk s ahogy kifosztották a Koraimat. Tudom, hogy részben én is felelős vagyok a történtekért. Még mindig töprengek rajta, hogy miként is kellett volna a két fiúhoz közeledni, hogy mindezt meg lehessen előzni.

Elég! A múltbeli tragédiákat már nem lehet visszacsinálni. Miként d'ni rokonaim is tették, a múlt legjavát kell megmenteni és aztán tovább­lépni, közben talán elérkezhet a megbocsá­tás és a remény is.

93.10.17 Visszatértem ismét Myst szigetére s mögöttem van már a jó néhány Koromban tett hosszas utazgatás. Az utazás maga nem volt olyan inspiráló, mint előtte reméltem. A Seleniai Kor különösen zavaró volt, de hát nem volt-e mindig is az? Amikor még a legelső alkalommal kapcsolódtam át abba a Korba, a lakatlan tájat rengések rázták. Akkor úgy éreztem, hogy ennek az az oka, hogy a Kor energiái nincsenek kellően összpontosítva, mintha saját magával hábo­rúzna. Végül aztán stabilizálódott, de sohasem éreztem magamat igazán kényelmesen ott. Hiányzott a Kor természetének az az egyen­súlya, ami például Channelwoodra is jel­lemző.

Ez volt talán az első tanulság, amit hazahoztam magammal. A d'niaknak is sok zűrzavar volt a történelmükben. Nem nyugodott le eléggé az életük. Úgy kéne talán törekednem a civili­zációnkban már benne rejlő energia ellen­súlyozására, hogy egy sokkal stabilabb kör­nyezetet biztosítanék a növekedésre. Egy olyan környezetet, amely a maga természetes egyen­súlyával ellensúlyozná a társadalom kilen­géseit.

Minél tovább mérlegelek, annál inkább azon vagyok, hogy a Természetet kellene megtennem az új Kor alappillérévé. Az olyasfajta korok, mint Channelwood is, elég könnyen egyensúlyba kerülnek, leginkább egy ok miatt: a természet kedveli a kölcsönös függőséget. Ha egy élet elfonnyad és meghal, táplálékul szolgál a továbbélőknek. A növények az állatok táplálékául szolgálnak, az állatok számukra már nem haszno­sítható végtermékei pedig a növények tápanyagai. Mindaddig, amíg valami fel nem borítja ezt az egyensúlyt, a természet a vég­telenségig fenn tudja tartani magát.

Nem is rossz példaképül szolgáló metafora a népem számára!

Azt hiszem, hogy tárgyalnom kell majd Cath­erine-nel erről a dologról. Az ő Koraiban az effajta szimbiózis mindig sokkal drámaiabban valósul mag, mint az enyéimban. Talán ő is segíthetne ennek a Kornak a megírásában.

93.10.24 Annyira elfáradtam, hogy szinte gondolkozni sem tudok. De muszáj magamat koncentrálásra ösztökélni, mert már napok óta semmit sem írtam. Amint visszatértem D'niba, máris kérésekkel ostromoltak a segítőim. Tamon Mester azt akarta volna megbeszélni, hogy a kővágó gépek közül melyeket lenne érdemes megmenteni – dehát gondoltam én előre arra, hogy mennyire nehéz ebben az új Korban a sziklák kutatása? Oma és Esel tudakolta a véleményemet valami új, most megtalált történelmi iratokkal kapcsolatban – függesszék-e fel a fordítási munkákat, avagy nem lesznek-e szűkében a papírnak az új Korban? Rengeteg kérdés várt megválaszolásra, alig volt időm Catherine-nel is foglalkozni.

Ő természetesen csak nevetett a dilemmámon s azt mondta, hogy csakis magamat okolhatom. Végül is én voltam az, aki felbátorította a d'niakat az újrakezdésre. Természetes hát, hogy rám tekintve tőlem várták az útmutatást a jó irányba, hacsak valami más erő ezt meg nem változtatja.

Catherine szavai ráébresztettek arra, hogy eddig elhanyagoltam egy alapvető elvet. Egész idő alatt azon tanakodtam, hogy a Kor alap­struktúrájának a természetet vagy az energiát tegyem-e meg. Azonban egy másik egyensúlyt is tekintetbe kell venni! Ha egy Kor csupán a jövőt mozgató energián alapszik, akkor állandó felfordulásokkal kell számolnia, a nyugalom számlájára. Ha egy Kor viszont csupán a természet kölcsönös függőségein alapszik, idővel annyira érzékeny egyensúlyba kerülhet, hogy a legkisebb változást sem tolerálja. A d'ni civilizációnak viszont mind­kettőre szüksége van a fejlődéséhez: időnkénti kilengésekre, amit stabil, kiegyensúlyozott időszakok követnek.

Több Koromban is megfigyeltem ilyen ter­mészetes helyzeteket. Ez mindig amiatt volt, hogy az Írást valami olyan dinamikus erő köré szerveztem, amelyet előzőleg a Kor uralkodó erejévé tettem meg. Az ilyen erők lehetővé teszik a mozgás és a kölcsönös függés közötti fluktuációt. Amikor az egyik előtérbe kerül, a másik lecsendesedik, míg valami más erő felbukkanása meg nem változtatja a dolgokat. Ahogy Catherine mély értelmű megjegyzése emlékeztetett rá: a dinamikus erők ösztönzik a változásokat.

Túl fáradt vagyok már ahhoz, hogy ezen elmélkedjek ma éjszaka. Remélhetőleg reggel majd összeállnak a gondolataim.

93.10.25 Catherine ma meglepetést okozott. Nyilvánvalóan míg én a saját Koraimat látogat­tam meg, ő egymaga Mystre kapcsolódott. Bár nem mondta, biztos vagyok benne, hogy a látogatása fájdalmas volt. Jobban érzem, mint valaha, hogy nekünk is találnunk kell egy helyet az újrakezdéshez.

Talán ha már megírtam ezt az új Kort a D'niak részére, akkor gondolhatok arra is, hogy Catherine és én hol élhetnénk.

93.10.28 Nem hinném, ha már nem láttam volna! Egész idő alatt azzal küszködtem, hogy miként írjam meg a tökéletes Kort a d'niaknak. Sok olyan alapelvet átgondoltam s aztán elvetettem, amelyről úgy véltem, hogy jövőjük legjobb irányára hatással lehet - mintha én egyedül dönthetném el, hogy miként növekedjen a d'ni civilizáció! A magam módján ugyanolyan önző lettem, mint az apám!

Catherine-nek köszönhetem ennek a fel­ismerését. Ráérzett, hogy képtelen vagyok dön­teni az új Korral kapcsolatban, és körbe­sétált velem D'niban. Mindenfelé folytak a mentési munkálatok, a csoportokba szerveződött embe­rek a romos kikötői területet vizsgálgatták. Ahogy figyeltem d'ni rokonaimat, ahogy azon gondolkodnak, hogy kultúrájukból mit mentsenek át, hirtelen rájöttem, hogy nincs rám szükség a jövőjük eldöntéséhez. Saját maguk is meg szab­hatják az irányt, függetlenül attól, hogy én milyen Kort írok.

Ez a felismerés felnyitotta a szememet, hogy hogyan is tovább. Nem kell már aggódnom, hogy melyik legyen a Kor elsődleges alapelve – energia, természet vagy a dinamikus erők. Igyekeznem kell inkább mind a hármat bevonni. Egy olyan kiegyensúlyozott rendszert kell a leíró Könyvbe beírni, amely folyamatosan készteti a d'ni embereket arra, hogy a legjobbat hozzák ki a lehetőségekből. Ahogy Nagyanya gyakran mutatott rá, mikor már Mysten beszélgettünk a Korokról: a kiegyensúlyozott rendszerek elő­segítik a civilizációt.

Végre úgy érzem, hogy készen állok az új Kor megírásához. Már türelmetlenül várom, hogy belevágjak, s már egy tökéletes nevet is találtam a Kornak. Biztos vagyok benne, hogy Nagymamának is tetszene!

Catherine természetesen már abban a pillanatban, amikor hozzá fordultam, meg tudta mondani, hogy én már döntöttem a kiindulási pont felől. Már egy ideje fecserésztem izga­tottan, mikor észrevettem rajta a rejtett mosolyt. Mikor gyanakodni kezdtem, átnyújtotta az egyik legrégebbi Korom könyvét. Nyilván akkor kapta fel, amikor odaát volt Mysten. Mikor megláttam a könyv borítójába nyomott nevet "J'nanin", csak a fejemet tudtam rázo­gatni. Az egyetlen Kor, amit nem látogattam meg, s az egyetlen, ami a legtöbbet segíthetett! De bolond is voltam, hogy nem jöttem erre rá!

Ha végeztem ezzel a munkával, még egy utolsó utat kell majd tennem – már csak egy emlé­keire vágyó öreg bolond miatt is!