Abban a pillanatban, amint belezuhantam a hasadékba rájöttem, hogy a könyv nem fog megsemmisülni, ahogy elterveztem. Csak esett és esett abban a csillagos térségben, amire én csak egy pillantást vethettem. Megpróbáltam kispekulálni, hogy hol is köthetett ki, de el kell ismernem, az ilyen találgatások hiábavalóak. De még ma sem csillapult le bennem a kíváncsiság, hogy egy napon vajon kinek a kezébe kerülhet az én Myst Könyvem? Tudom, hogy a nyugtalanságom sohasem fog elülni, s ezért zárom azzal, hogy a befejezés talán még nincs is megírva.
Catherine, egy rendkívül fontos üzenetet hagytam neked a dokk melletti kamrában. Írd be a szigeten található jelzőkapcsolók számát a kivetítőbe, hogy visszajátszhasd az üzenetet.
Atrus
Catherine kedvesem! Máris indulnom kell. Valami borzasztó dolog történt. Nagyon nehéz elhinni, de a könyveim nagy részét megsemmisítették. Azt hiszem, Catherine, hogy az egyik fiúnk volt az! Achenarra gyanakszom, de még várnom kell a végszóval. Meg fogom találni őt is meg Sirrust is. Tudhattam volna, hogy ne hagyjam a könyvtárat őrizetlenül annyi ideig. A megmaradt érintetlen könyveket elhoztam és a védőhelyeikre tettem. Nem kéne használnod a könyveket, amíg vissza nem térek, de ha kell és elfelejtetted volna a rejthelyek kódjait, jusson eszedbe a forgótorony. És ne aggódj, minden rendben lesz. Ja igen, töröld ki ezt az üzenetet, ha meghallgattad. A biztonság kedvéért.
Ki vagy? ... Segítened kell ... Hozz egy vörös lapot ... nem tudok ... nem látlak... figyelj ... Vörös lapok kellenek, hozz vörös lapokat .. hozz ... kérlek ... hozd a lapot ... segíts ... Sirrus vagyok .... már rég feladtam .... egy dolog kell csak, hogy megmeneküljek ... kell...
Üdvözöllek... Jól csináltad... hoznod kell még több vörös lapot... ...bízz a testvéremben... agyafúrt, gonosz és rossz... tudom, hogy te a jó oldalon.... ne nyúlj a kék lapokhoz...
Sirrus? Te vagy az? ... Ki vagy? ... látlak... Achenar ...segíts ... hozz... kék lapok ... mindörökké... kék lapok ... kellenek a kék lapok ... kérlek, hozd...
Visszatértél... igazságtalanul vagyok bebörtönözve... Sirrus... négy kivételével megsemmisí... csapdába ejtettelek, ahogy te ejtetted csapdába apámat... apa... kérlek, hozz még kék lapokat.. . ne hozz vörös lapokat...
|
és a széf |
Emmit volt az első, aki a Sziklákon lakott. Ő nevezte el ezt a helyet egyszerűen Szikláknak, hiszen az is volt: egy csomó éles szikla a hatalmas tenger közepén. Itt élt Emmit, itt élvezte az életet. Néha el-elúszott a szomszédos sziklákhoz, mivel nem voltak túl messze.Egy nap egy másik személy is megjelent a Sziklákon, Emmit nem tudta, hogy miként. Emmit ezt az új embert Branchnak nevezte el. Emmit és Branch hamarosan összebarátkoztak, s gyakran úszkáltak és fogtak együtt halat. Emmit megmutatta Branchnak a legnagyobb szigeten azt az egyszerű barlangot, ahol lakott. Hamarosan Branch is felfedezett magának egy lakóhelyet ugyanazon a nagy sziklán. A nap mindig fényesen beragyogta a világukat, a víz káprázatosan tiszta volt, szinte leláttak a környező mély óceán fenekéig. Bár a nap mindig sütött, sohase volt túl melege a fiúknak. Észak felől mindig fújt egy kis hűs szellő, ami enyhülést hozott.
Egy nap, miközben Branch a vízben úszkált és lubickolt, észrevett egy másik arrafelé úszó fiút. Branch odavitte az új fiút Emmithez, hogy nevet adjanak neki. Emmit azt mondta, hogy az új fiút hívják Willnek. Will is hamarosan tagja lett a társaságnak és ezután már együttesen úszkáltak és élvezték tökéletes világukat.
Legalábbis ezt a történetet mondták el nekem aznap, mikor megérkeztem a szigetre. Emmit, Branch és Will meglepődtek, mikor először megláttak engem, de estére már mindannyian jó barátok lettünk...
Ma, a második napomon itt ebben az újonnan alkotott Korban különös dolog történt. Nekem nem volt benne semmi különös, de a fiúk nem értették, mi történik. Miközben egy nagy fa alatt pihentem az egyik kisebb sziklaszigeten, elkezdett esni az eső. Kellemes reggeli eső volt, egy órát tartott. Elmagyaráztam a fiúknak, hogy az eső egyáltalán nem ártalmas, bár ők még tartottak tőle. Megmondtam azt is, hogy másnap elmegyek és hogy egy meglepetést fogok okozni a világukban. Nem értették egészen (nem mintha ezt várhattam is volna)...
Nem egészen értem, hogy mi történt ma. Az Írással kísérletezgettem, a szabályok adta lehetőségeket próbálgattam, ahogy még Apa tanította. Egy hajót próbáltam a világba írni. Azt hittem, hogy mindent pontosan megterveztem, de a hajó valahogy belecsúszott a sziklába és ketté törött. Bár a kísérlet nem a vártnak megfelelően végződött, néhány olyan kérdésre is választ kaptam, amiket Apa sohasem válaszolt meg.
Ami a hajót illeti, látom, hogy a fiúk nagyon élvezik, egész nap rajta játszottak.
Bár a hajó mozdulatlanságra kárhoztatott, sok hasznomra volt. Az egyenetlen sziklákhoz képest sokkal stabilabb hely. A megfigyeléseim során néhány nagyon érdekes észrevételt tettem ezzel a naprendszerrel kapcsolatban. Az éjszakák abszolúte csodálatosak itt. Sok felettünk elvonuló csillagképet lerajzoltam és elneveztem. Éjszakánként fényvillanásokat vettem észre a horizonton, nem tudom, hogy természeti jelenség-e vagy más emberek is élnek távoli szigeteken vagy sziklákon. Nagyon szeretném kideríteni, hogy mi az igazság (azt gyanítom, hogy más emberek, ez megmagyarázná Branch és Will felbukkanását is...)
Ma az eső kissé hevesebb volt a szokásosnál. A fiúk már éppen megszokták a könnyed esőket, amikor egy kisebb vihar érkezett. Megijedtek a heves esőtől, nem is említve a villámlást meg a mennydörgést. Ha mostanáig sohasem esett eső, legalábbis a fiúk elmondása szerint, akkor ki kellene deríteni, hogy miért esik most. Mindettől függetlenül azonban itt az ideje hazatérni egy időre. Egyúttal egy világítótorony tervein is gondolkozom, amit remélhetőleg hamarosan megépíthetek. A horizontig is ellátszó éles fény talán bebizonyíthatja a gyanúmat a más emberek létezéséről. Talán felkelti a kíváncsiságukat a fény s ha módjuk van rá, idejönnek, hogy megtalálják a forrását...
Egy csomó olyan szerszámmal megrakodva tértem vissza, amik a világítótorony felépítéséhez szükségesek. Elhatároztam azonban, hogy ha kész leszek a toronnyal, egy jó időre magára hagyom ezt a világot, hadd fejlődjön a saját elképzelése szerint...
Három hete dolgozunk a világítótornyon és már sokra haladtunk. A szikla, amire építjük, nem olyan stabil, mint szerettem volna, úgyhogy kissé meg kellett változtatni a terveket, de ez nem jelent nagy problémát.
A fiúk már eléggé erősek és rengeteget segítenek. Úgy vélem, két nap alatt végzünk is az építéssel...
A világítótorony elkészült s mindannyian büszkék vagyunk az alkotásunkra. A fiúk egyre csak csodálják az építményt, amit a saját két kezükkel készítettek a kőből. Még akkor este beindítottuk a generátort – a fiúk rémületére először –, s hosszú órákig vetült az erős fény a horizont felé. Az éjszakát fent töltöttem a világítótoronyban, s reggel felébredve megnézhettem a napkeltét anélkül, hogy elfedte volna az óceán megszokott hűvös reggeli párája...
Will vette észre a lányt. Nem messze úszott a hajótól, ahol Will éppen horgászathoz készülődött. Aztán meglátott egy férfit is nem messze a lánytól. Emmit nagyon megörült az új szomszédoknak.
Jóérzéssel hagyom itt ezt a Kort. Olyan eseményeket hoztam mozgásba, amiket nem tehettem volna meg az Írással, amiknek nagyobb hatása lesz erre a Korra, mint amit valaha is írhattam volna. Úgy gondolok erre a Korra, mint egy ajándékra, amit becsomagolok saját magamnak, s majd ha egyszer valamikor a jövőben kinyitom, a közben végbement változás igazi meglepetés lesz. De vár rám egy másik Kor is. Azt hiszem, meg kell majd oldanom a vízalatti közlekedést is ebben a Korban, s annyi más terv is vár még a sorára...
... 10 éve már, hogy elhagytam ezt a Kort, amit azóta Stoneship, vagyis a Kőhajó Korának hívok. Szinte hihetetlen az a sok változás, ami most a visszatérésemkor fogad. A három fiú már felnőtt lett, és sok új ismeretlen arcot is látok. Branch azt mondta, hogy már hét éve nem esett az eső, s a hűvös szelek is visszatértek.
Mindannyian nagyon elégedettek, újfajta étkeket szolgáltak fel nekem, és sok olyan új anyagot mutattak, amit azóta találtak. Úgy látszik, még aranyat is, sokféle formában láttam a szigeten.
A világítótornyomat tökéletes állapotban tartották, látszik, hogy mindent megtettek az érdekében. Észrevettem azonban, hogy a szikla vagy 40-50 centimétert süllyedt.Ezután a barátaimnál tett csodálatos látogatás után izgatottan várom, hogy mit is fogok itt találni újabb 10 év elmúltával.
Már érkezésem előtt is tudtam, hogy ez az utam az előző kalandjaimtól nagyon eltérő világba fog vezetni.
Az ég szürke és sötét, szakadatlanul villámlik a távolban. Egy nagyon öreg emberrel találkoztam, hosszú haja és szakálla a derekáig ért. Nagyon erőtlen, még mozogni is nehezére esett. Nyilván nagyon sok mindenen ment keresztül ebben a világban, ahogy ezt hamarosan meg is tudtam tőle.
Érdekes történeteket mesélt el ennek a világnak a történelméből. Évekkel ezelőtt, mint mondta, egy csodaszép város magasodott itt a tenger közepén. Falai közt nagyon sok ember lelt otthonra s mindenük meg volt, amire csak vágytak. Három magas domb vette körül a várost, magasabbak voltak, mint maga a város. A város keleti felén levő dombon egy őrtorony emelkedett. A város lakói építették a tornyot, látogatókat vártak keletről. Az emberek nem tudtak a vízen közlekedni, ezért csupán csak várakozhattak barátra vagy ellenségre. Az idő multával a barátságos látogatók azonban kósza híreket hoztak a látóhatáron túlnani ellenségről. Az emberek lelkébe félelem költözött, bár még semmi sem történt. Egy napon azonban az addig általában napos ég elsötétedett, akárha éjszaka lenne és fekete hajók jelentek meg a horizonton. Az őrtorony megpróbált békésen szót érteni, de sikertelenül, az őröket könnyedén legyőzték. A hajók feldúlták a várost, mindent és mindenkit elpusztítottak. Miután a várost az alapjáig lerombolták, a tengerbe süllyedt, csak az őrtorony maradt meg. A fekete hajók aztán elvitorláztak.
Az öreg elmondta még, hogy nyolc ember elrejtőzve túlélte a támadást. A következő kilenc év alatt ketten meghaltak. Azt is hozzátette, hogy a szóbeszéd szerint az ellenség a támadás után tíz évvel visszatér, hogy befejezze a pusztítást.
Az öregember története hallatán elhatároztam, hogy csodálatos dolog lenne megmenteni ezt a civilizációt és megakadályozni az ellenség tervét. Egészen felizgatott a rám váró kaland lehetősége, s ki is pattant a fejemből a szikra, hogy miként védhetném meg az embereket...
Találkoztam ma a túlélőkkel és neki is láttam megtervezni a védelmet...
Rövid távollét után visszatértem a két fiammal együtt. Eleddig ritkán utaztak velem, úgyhogy érthetően izgatottak voltak. Everdune óta nagyot nőttek, s nyilvánvaló volt, hogy most már segítségemre lesznek, nem úgy, mint a múltban, amikor inkább csak hátráltattak. A négy legegészségesebb túlélővel karöltve mindhárman nekiláttunk az erőd építésének. A régi város romjaira építkezünk, ez tökéletes alapzatul szolgál az erődünknek...
A fiaim az idejük nagy részét a déli szigeten töltötték, ahol az anyagaink jó részét is tároljuk. Nagyon meg vagyok elégedve az eszükkel meg az alkotókészségükkel, nagyon üdítő látvány, ahogy a saját kis elképzeléseiken dolgoznak...
Már több, mint négy hónapja vagyunk itt s jól haladunk az építéssel. A fiaim kedvelik a világot a szürke égtől eltekintve. Utálják a szürke eget s számtalanszor mondták, hogy bár itt is olyan kék lenne az ég, mint Mysten...
Az öregember, akivel legelőször beszéltem, azt mondta, hogy négy hónap múlva esedékes az ellenség megjelenése. Úgy vélem, addigra készen leszünk. Az öregember többszörösen is Emmitre emlékeztet, s gyakran eltöprengek azon, hogy miként is mehet Emmitnek és társainak a sora...
Hat hónapot töltöttünk munkával s az erőd készen áll. A három domb között áll, amelyek most már csak szigetek, mivel a támadás óta megemelkedett a víz szintje. Odabent az erődben egy érdekes szerkezetet terveztem, a holográfiának nevezett technikát használja. Még az Aspermore-on tett látogatásom során kezdtem vele kísérletezni. Néhány nap múlva működni fog, mihelyst kijavítom néhány hibás számítás következményeit. Ez a holografikus szerkezet fogja megtanítani a túlélőknek, hogy miként is kell az erődöt használni.
Az ellenség hamarosan várható s bízom benne, hogy az erőd mindannyiunkat meg fog védeni...
Itt voltak az ellenséges hajók. Nagy erővel támadtak. A fegyvereiket azonban megállítottuk, s úgy tűnik, hogy vereségük tudatában visszafordultak. Nem tehetek róla, de mosolyogva figyeltem távozó hajóikat.
Az elmúlt éjszaka egy kisebb ünnepséget rendeztünk, s az öreg túlélők őseik táncait lejtették. A fiaim nem értették, hogy az ég miért nem változott vissza eredeti kék színére. Az öreg ember azt mondta nekik, hogy a vihar nem ér véget addig, amíg az ellenséget meg nem semmisítették. Elmagyaráztam a fiaimnak, hogy a kék ég magában nem éri meg a halál kockázatát, s a fiúk látszólag meg is értették a szavaimat.
Igazi jó kalandban volt részem s egyúttal egy új könyvön is elkezdtem dolgozni. Ismét el kell majd hagynom a családi fészket, hogy felfedezzek egy új univerzumot, amihez már neki is fogtam. Előtte azonban még egy jó időt el szeretnék tölteni Catherine-nel, aki már nagyon hiányzik. Vissza kell térnem Tide népéhez is. Azt hiszem, hogy az utazásaim során sikerült rátalálni arra az anyagra, ami enyhítheti a csontgyengeségből eredő fájdalmaikat. Talán visszatérek egy nap majd ide a Mechanikus Korba is, s az erődöm is állni fog még. Bár az ég talán már mindig sötét marad, remélem, hogy az itteni emberek is úgy érzik, hogy sikerült a vállaikról levennem egy még nehezebb sötét örökséget.
Channelwoodnak, a Fák Tengerének neveztem el ezt a nagyon szokatlan Kort. Bár pontosan úgy néz ki, ahogy elképzeltem, mégis elbűvölő a saját szememmel is látni. Ameddig ellátok, mindenütt víz borítja, kivéve egy kis sziklás szigetet. Máshol csak egyenesen a vízből kinövő fák vannak. Közvetlenül a víz fölé milliónyi keskeny deszkapallót építettek, amelyek belevesznek az erdőbe. Azt hiszem, elég régen készíthették őket, mert megviseltnek tűnnek. Türelmetlen vagyok és szeretnék többet megtudni erről a helyről és az emberekről, de későn érkeztem, pihennem kell...
Különös zaj ébresztett fel ma reggel, egy másik járdáról hallatszott, közel ahhoz, amelyen aludtam. Egy csapat felém tartó majomszerű embert pillantottam meg. Azok még nem vettek észre engem. Nem éreztem fenyegetőnek a jelenlétüket. Úgy reagáltak rám, ahogy vártam. Egy darabig csak bámultak rám, aztán térdre estek és úgy tűnt, valamiféle szertartásos imádatba fogtak. Megpróbáltam szólni hozzájuk, de nem értették a beszédemet. Ehelyett élénken gesztikulálni kezdtek, hogy kövessem őket.
Ahogy haladtunk, észrevettem, hogy alattunk a víz változtatja a színét. Lassan, szelíden mély kékből iszapos narancssárgává változott. Aztán iszapos narancssárgából tiszta áttetszővé. Annyira felcsigázott a víz változása, hogy alig vettem észre, amikor egy létrához érkeztünk. A létrán felmászva a falujukba érkeztünk, amely vagy tíz méterrel volt a víz fölött, s csak kötéllétrákkal lehet megközelíteni, amelyek az alsó pallóktól a fáknak úgy a félmagasságánál levő szintekig vezetnek fel. Nagyon érdekes volt szemmel tartani ezeknek az embereknek a mindennapi tevés-vevését. Órákig figyeltem őket, mégse tudtam pontosan rájönni, hogy mit is csinálnak.
Napnyugtakor értem jöttek, hogy tartsak velük. Egy hatalmas sátor bejáratáig követtem őket. Érdekes, hogy miután beléptem, a sátor belülről szinte nagyobbnak tűnt, mint kívülről. Fényes fémtárgyakkal voltak a falak díszítve, s a sátor közepén ott ült ezeknek a fán élő lényeknek a vezére.
Legalábbis annak tűnt, mert a padló fölött egy méterrel egy masszív trónon foglalt helyet. Egzotikus, színes anyagokba öltözött őrök vették körül az erős teremtményt.
A vezér mellett egy nagyon öreg ember ült, vagy legalábbis meglehetősen embernek látszott. Az arcát és fejét borító hajzat teljesen ősz volt, szinte fehér s hosszan körbelengte törékeny testét. Keskeny feje ernyedten csüngött már-már groteszk nyakán, amely nem is tudta a fejét egyenesen rám nézve tartani. De meglepetésemre ez a teremtmény már tudott beszélni a nyelvemen. Azonban kézmozdulatokkal hamarosan az értésemre adták, hogy itt az idő lefeküdni. Remélem, hamarosan többet is megtudok...
... Ahogy sejtettem, az öreg teremtmény ember. De élete fonalának már nagyon a végén járhat és eléggé szenilisnek tűnik. A falakók azonban szinte istenként tisztelik. Engem is hasonló módon kezelnek, ami nekem viszont nagyon kényelmetlen érzés.
Szinte lehetetlen az öregembert megérteni. A hangja nyöszörgő és halk. Hozzászokott a falakók nyelvéhez. Elmondta hogy időtlen idők óta nem beszélt a saját nyelvén. Megpróbálta elbeszélni ennek a helynek a történelmét, én pedig igyekszem a lehető legjobb "fordításban" visszaadni.
... Sok-sok évvel ezelőtt az emberek és a falakók együtt éltek ezen a helyen, ami akkor még egy hatalmas sziget volt. Nagyon kevés volt köztük a kapcsolat: az emberek a földön éltek, a falakók pedig magasan fölöttük. A szigetet időnként, véletlenszerűen rejtélyes dübörgés rázta meg (gondolom, valami tektonikus vagy vulkáni jelenség). A néha csak gyenge, néha erősebb rengések azonban rövid ideig tartottak. Mikor abbamaradtak, minden visszatért a normális kerékvágásba.
Egy napon ellenben megváltoztak a dolgok. A dübörgés gyorsan soha nem észlelt szintre fokozódott. Hamarosan nyilvánvaló lett, hogy az egész sziget az óceánba süllyed. Sok ember meghalt azon a napon, sokan feláldozták magukat, hogy megmentsék a szigetet az elsüllyedéstől. A katasztrófát túlélt emberek a fákra húzódtak, de lassacskán kihaltak, mert nem voltak hozzászokva ahhoz a környezethez, ebben azonban nem vagyok biztos.
Ezt a történetet mesélte el az öregember, bár sok részlet elég homályos a fejemben. Különösen zavaros az, hogy miként mentették meg az emberek a szigetet a teljes elsüllyedéstől. Valójában nem nagyon hiszek ezeknek a részleteknek a pontosságában, a sziget nyílván saját maga hagyta abba a süllyedést egy idő után. Bár az öregember úgy hisz benne, mintha ő maga is ott lett volna. A falakók pedig imádják az öreget, s ekként minden embert, mintha isten vagy hős lenne.
Sohasem fogom elfelejteni, ahogy az öregember ma befejezte a beszélgetésünket. Szorosan megragadta a kezemet s mormogott valamit "pihenésről" meg "alvásról", aztán így szólt: "Korábbra vártuk az érkezésedet". Ez valamiféle rettenettel töltött el. Nagy erőfeszítéssel lábra állt. Segíteni próbáltam neki, de olyan erővel taszított el, amit nem vártam a törékeny testtől. A falakók nagyon komoly kifejezéssel az arcukon vették körül. Aztán letérdeltek előtte. Az öreg mindegyikükhöz odalépett és a kezét a fejükre helyezte. Közben olyan szavakat mormolt, amit nem értettem. Végül felém fordult és elmosolyodott. Aztán behunyta a szemét, kilépett az ajtón és lelépett a fák között vezető szűk járdáról. A falakók csendben voltak. Elvonultak sorban lefelé a legközelebbi létrán. Amikor én is leértem láttam, hogy felemelik a testet (a legalsó járdaszintre esett) és elviszik. Lefektették egy vakon végződő mólószerű építményre. Valamiféle folyadékkal leöntötték a mólót és lángra lobbantották. Figyeltem, ahogy a lángok beburkolták a testet. Mikor véget ért ez a különös temetés, a víz a móló körül tompazöldre változott...
Mikor ma reggel felébredtem, egész hihetetlennek tűntek az esti események. Ameddig csak ellátok, a víz mindenütt tompazöld, s valami oknál fogva többé nem változtatja a színét.
Miközben a pallókon járkálok, a teremtmények kíváncsian figyelnek, hogy mit fogok tenni. Ragaszkodásuk jeléül állandóan mindenféle tárgyakat ajánlanak fel. Még élelmet is találtam a hálóhelyem ajtaján kívül. Egészen egyéni népség. Remélem, hogy hamarosan megtanulom a nyelvüket és többet is megtudok róluk...
Már három hónapja élek ezen a világon és a falakók nagyon vendégszeretők. Egy kicsit már értem is a nyelvüket. Elhatároztam, hogy hosszabb időre visszatérek szeretett feleségemhez és a fiaimhoz, s remélhetőleg velük együtt térhetek vissza. Bár szinte biztos vagyok benne, hogy Catherine ebbe megint nem fog résztvenni, remélhetőleg ez a Kor nagyszerű tapasztalatokkal szolgálhat mindannyinknak, s kíváncsi vagyok, hogy Sirrus és Achenar hogyan reagál a Kor furcsa lakóira...
Ahogy vártam, Catherine nem tartott velünk. A fiaim velem együtt jöttek és nagyon élvezik a Kort. Nagyon jól összejöttek három falakóval és meglepően gyorsan ragad rájuk a nyelv. Nem kétlem, hogy hamarosan sokkal jobban megértetik magukat a falakókkal mint én magam...
Holnap elmegyek, hogy felülvizsgáljam az osmoiak Korát. Sirrus azt javasolta, hogy hagyjam őt és a bátyját itt. Bár a gondolat kissé nyugtalanít, tudom, hogy a fiúk hamarosan már felnőttnek számítanak. Az itteniek annyira vendégszeretők, hogy a fiúkat jobb helyen nem is hagyhatnám, úgyhogy beleegyeztem a kérésükbe.
Figyelmeztettem a fiúkat, hogy ne éljenek vissza azzal, hogy a falakók minden ötletüket elfogadják. Úgy tűnt, megértették a figyelmeztetést, s bízom benne, hogy be is fogják tartani.
Miután megérkeztem Everdune-re, nagy megdöbbenésemre megtudtam, hogy Prant és az embereit folyamatosan fenyegetik a chochtok. Féltem őket, hogy miként élhetik ezt túl, s úgy tervezem, hogy hamarosan visszatérek hozzájuk, ha ellenőriztem Sirrust és Achenart (lásd Everdune naplóját)... Meglátogatván Sirrust és Achenart láttam, hogy jól csinálják a dolgokat, s azt hiszem, elhessegethetem az aggodalmamat és kicsit hosszabb időre is otthagyhatom őket. A falakók láthatólag kissé csalódottak, hogy elmegyek, de azért örülnek neki, hogy Sirrus és Achenar ott marad...
Több, mint három napig odavoltam, több helyen is jártam. El kellett mondanom Sirrusnak és Achenarnak, hogy Pran meghalt, s ez láthatólag megrázta őket, bár csak gyerekkorukból emlékezhettek az asszonyra. Catherine azt javasolta, hogy talán jó lenne, ha Achenar és Sirrus egy időre ott hagyná Channelwoodot, s igazat kell adnom neki. A fiúk velem együtt vissza fognak térni...
Megmondtam a fiúknak, hogy két nap múlva mindannyian hazatérünk. Az egész éjszakát azzal töltötték, hogy elmesélték nekem a kalandjaikat, amik az én távollétem alatt történtek, s ez csakugyan érdekes volt. Egy csónakot eszkábáltak össze a teremtményekkel közösen és kimerészkedtek a környező vizekre. Nagyon élveztem, ahogy izgatottan előadták a dolgokat, saját gyerekkori emlékeimre emlékeztetett...
Végre megértettem, hogy falakók miért ajándékoztak nekem annyi tintát és ragaszkodtak hozzá, hogy azzal írjam a naplómat. Ahogy most visszalapozok a korábbi bejegyzésekhez, látom, hogy a tinta fekete színe mindenféle más színre változott. Megmutattam néhány teremtménynek, mire azok nagyokat nevettek és kiáltottak. Nem tudtam, hogy ilyen a humorérzékük. Bár ahogy most visszanézem a naplómat, én sem tudom megállni nevetés nélkül...
Holnap hazatérünk, úgyhogy a fiaim ezt az utolsó éjszakát a falakókkal töltik. Azt mondták, máskor is szeretnének eljönni ide, s hogy elmehetnek-e más Korokba is egyedül. Bár még meg kell gondolnom a kérésüket, azt hiszem bebizonyították, hogy megbízhatók és felelősségteljesek. Catherine-nek is majd segíteni kell a döntésben, hogy készek-e már az egyedüli utazásokra. De most el kell búcsúznom a falakóktól, hiszen nem tudom, mikor fogom őket ismét meglátogatni.
Egy jó ideje már legfeljebb csak a körülöttem levő csendet hallgathatom, s azt hiszem, ezt nagyon is élvezem. Valami ok miatt azonban úgy érzem, hogy ez a Kor egyáltalán nem lát szívesen. De hát hogy is lehetnék alkalmatlankodó egy olyan Korban, aminek nincsenek lakói? Nyilván csak a képzeletemben érzem így.
Ez a világ nagyon gyönyörű. (Azt hiszem, nem volt még rá alkalmam, hogy egy Korról azt írjam a naplómba: borzasztó és undorító.) A füves dombról, ahol állok, zöldellő mezőket és néhány elszórt erdőt látok magam alatt. Egy elég nagy tó terpeszkedik el nem messze innét, ahol állok, kék vize még tisztán idelátszik. A levegő friss, az égen fehér felhők tündökölnek. Tökéletesen lélegzetelállító, s mégis megint itt van ez a furcsa érzés. Talán az észak felől fújó forró szél teszi, forróbb, mint vártam, szinte perzseli a bőrömet, s elég kellemetlenül érzem magamat, mikor újfent és újfent nekifog fújni. Az éjszaka a küszöbön van, a naplemente nagyon látványos. A nyugati látóhatár narancsszínű és vörhenyes fényben fürdik... Megjött az éjszaka, de a horizont a naplemente után is még hosszasan izzik vörösen. A horizont sötétlő vöröse lassan beleolvad a fekete éjszakába. Megint elővesz a furcsa érzés, s kezdem azt hinni, hogy forrása nem csupán a képzeletem szüleménye. De most aludnom kell, erőt kell gyűjtenem a holnapi felfedező útra...
Haza kellett térnem egy előre nem látott természeti csapás miatt, borzasztóbb, mint amivel valaha is találkoztam. A talaj rettenetes rázkódása ébresztett fel, minden irányban robbanások. Hatalmas tűzgolyók hulltak az égből, s az életemet féltve azonnal elhagytam a Kort. Emlékeznem kell rá, hogy hozzak magammal egy másik Myst kapcsolókönyvet, ha majd visszatérek, arra az esetre, ha az ottani megsemmisült vagy megsérült volna...
Egy egész más világra érkeztem vissza, mit amit három hónappal ezelőtt itt hagytam. Kiégett sivár földdé változott, csak a hatalmas kráterek törték meg a táj egyhangúságát. Érdekes, hogy a kis füves domb, amelyen az első éjszakámat töltöttem itt, változatlanul pontosan ugyanolyan. Nyilvánvaló, hogy a meteorok elkerülték ezt a területet, egy kis oázist hagyva a szörnyű kietlenség közepén. A forró szél, amire jól emlékeztem, kellemes szellővé enyhült, ez legalább pozitív változás. Félek, hogy az egyetlen pozitív változás.
A nagyszerű tó, amit első látogatásomkor láttam, teljesen kiszáradt. Viszont született egy másik tó, ami jóval nagyobbnak néz ki. Körkörös alakja és a közepéből felnyúló sziklák miatt nyilván egy meteorbecsapódás alakította ki. A világ többi része pusztaságnak tűnik, de azért ezt az állításomat még felül kell vizsgálnom. Ez a világ a szemnek ugyan nem sok látnivalóval szolgál, de a fülnek annál több meglepetéssel. Mindenféle hangok teszik próbára a fülemet, néhánynak meg is találtam a forrását. Úgy tűnik (miként Catherine mondja), hogy én mindenben megtalálom a szépet...
A következő éjjel szörnyű sivításra ébredtem. Ömlött rólam az izzadság s a hőség olyannyira erős volt, hogy a fejemet azonnal a legközelebbi patakba dugtam, hogy lehűljön. Visszatért a forró szél, s egyúttal valami földalatti dübörgés is. Vörös lángok csaptak fel a földből, arrafelé indultam, hogy szemrevételezzem. A talaj azonban hirtelen hasadozni kezdett és egy hatalmas repedés nyílt meg. A repedés egyre tágult, a végén már túl széles lett ahhoz, hogy átugorjam. Aztán lecsendesedett a felfordulás, csak tompa morajlást hagyott maga után. Elhatároztam, hogy a hasadást a javamra fordítom. Talán megcsapolhatom a hasadékból áradó hőenergiát...
Bár a hasadék össze-vissza szabdalta a felszínt, egy egészen új felfedezésre váró világot tárt fel. El tudtam érni egy barlangot, amely a hasadékból nyílt, s bár kellemetlenül meleg volt, felfedezőútra indulhattam a bolygó kérgébe. Egy hatalmas földalatti alagútrendszerre bukkantam, amelynek a feltárása és feltérképezése éveket vehet igénybe. Kell azonban találnom valami biztonságosabb utat a föld mélyébe, mintsem a hasadék fala mentén leszállni.
Ez Kor még fejlődő állapotban van, úgyhogy egy időre itt kell hagyjam, s majd meglátom visszatértemkor, hogy mennyit változott. Sirrust és Achenart is ellenőriznem kell, hogy jól mennek-e a dolgok. Ha visszatérek, remélhetőleg magammal hozhatom a földalatti feltáráshoz szükséges felszerelést is...
A nyersanyagok bősége láttán egészen elcsodálkoztam. Néhány komplikáltabb berendezésemmel tértem vissza, amelyekről tudtam, hogy szükség lesz rájuk. Gondoltam, hogy némi alapanyagért megint el kell majd mennem, de úgy tűnik, hogy mindent megtalálok itt, amire szükségem lesz. Vas természetesen bőven akad, de találtam termés titánt is. Egyre izgatottabban várom, hogy munkához láthassak. Mindent elrendeztem, holnap belevághatok. Az összes nyersanyag a rendelkezésemre áll; azt hiszem, minden, amit ehhez a Korhoz szeretnék hozzátenni, egy év alatt elvégezhető. Nagyon szeretem a kézimunkát, legyen az írás vagy építkezés...
Ma hozzáfogok a hídhoz, bár...
...a mágneses tengely jól működik és úgy döntöttem...
három méter támasz nem elég a gerendáknak, bár....
meglepően erős....
az egyik legértékesebb találmányom. Nagyon...
sose gondoltam volna, hogy ez így össze...
Kétlem...
...tizennégy talán jobb lett volna, mint nyolc...
...tökéletesen kimerültem. Nagyon boldog vagyok, hogy végre befejeztem...
...holnap.
Holnap elmegyek és idehozom Sirrust és Achenart. Egyedül hagytam őket Channelwoodon. Gondolom, minden tetszeni fog nekik, ami itt van. Úgy tűnik. hogy a Kor stabilizálódott. Nyilván a vékony földkéregbe csapódó meteorok idézték elő az időleges vulkáni aktivitást. Egyre kevesebb a rengés...
Most vettem csak észre, hogy a naplóm nagy része különös módon elhalványult, éppen a legutolsó tizennyolc hónapban írtak. Szerencsére a műszaki feljegyzéseim nagy részét átmásoltam egy másik naplóba. Még egy csomó rejtélyét nem értem ennek a világnak, de bízom benne, hogy idővel találok rájuk logikus magyarázatot. Olyan érzésem van, hogy kérdéseim nagy részére egy másik Korban találom meg a feleletet, ahová rövidesen eljutok. Most azonban egyszerűen el kell fogadnom e világ rejtélyeit, a. teljesítményemre pedig büszke lehetek.
Sirrus!
Torkig vagyok már a kapzsiságoddal! A gazdagság és harácsolás iránti vágyad kielégíthetetlen. Utasítani fogom az alattvalóimat, hogy ne fizessék ki a kivetett új adódat, s tudhatod jól, hogy hallgatni fognak rám.
Üdvözelettel
Achenar
|
Jelzőkapcsolók |
Ah... Hát végre visszatértél. Nagyon le vagyok neked kötelezve, már közel van a szabadulásom. Sirrusnak hívnak. Biztos vagyok benne, hogy eddigi kutatásaid során meggyőződhettél arról, hogy az én gonosz testvérem, Achenar a bűnös s én ártatlan vagyok. Engem börtönzött be ide igazságtalanul az apám.Nem tudom, hogy ki vagy és hogy kerültél erre a szigetre, de feltételezem, hogy van már némi fogalmad a könyvekről. Apám mestere volt a könyveknek. Könyvek százait írta, mindegyik fantasztikus helyekre és korokba kapcsolódott. Az a terem, ahol most állsz, volt apám könyvtára. Itt, ebben a szobában, ezen a Mystnek nevezett szigeten kapott helyet a legtöbb ilyen könyv.
Apánk mindig szemmel tartotta a felfedezőútjainkat. Szigorú felügyelet alatt nőttünk fel. De mikor nagykorúak lettünk, szabadjára engedett és korlátlanul használhattuk a Mystbeli könyveket. Egyre kevésbé ellenőrizte a kalandozásainkat. Így szabadjára engedve a testvérem kezdett egyre inkább megzavarodni. Egyre inkább elvett a Koroktól, ahelyett, hogy adott volna. Hamarosan torz örömét nyerte a Korok meghódításában és lerombolásában. Szörnyű volt ez a rombolás utáni szomjúság. De sajna, még én is túl későn vettem észre, hogy megháborodott. Az összes Kort tönkretette négy kivételével.
Haladéktalanul figyelmeztettem apámat. Arra számítottam, hogy felismeri Achenar bűnösségét. De haragjában mindkettőnket bebörtönzött ezeknek a könyveknek a lapjaiba, úgy tervezve, hogy addig tart itt minket, amíg eldönti, melyikünk volt a bűnös.
Apánk egy végső útra indult az igazság megismerése érdekében, azonban sohasem tért vissza. Csak feltételezhetem, hogy bajba keveredhetett az útja során s én, az ártatlan áldozat, itt ragadtam mindörökre... De most itt vagy te, hogy szabadjára engedj. Hallgass meg figyelmesen. Még egy lapot kell megtalálnod és akkor mindörökre szabad leszek. Van egy könyv ezen a polcon, amely szintén megégett, de néhány lapja még érintetlen. A középső polc utolsó könyve. Keresd meg.
A könyv különféle mintákkal van tele. Keresd meg a 158.-kat, és állítsd be a kandalló ajtaján a mintát. Ezáltal hozzájutsz az utolsó vörös oldalhoz, én kiszabadulok és természetesen megjutalmazlak.
A kék lapra ne is figyelj. Az a testvérem könyvéhez tartozik, s a hideg is kiráz annak a gondolatára, ha őt szabadítanád ki....
Még egy figyelmeztetés. Ahol a kék és a vörös lap van, látsz egy zöld könyvet is. Ha megérinted a zöld könyvet, te is örökre csapdába esel. Apánk is ugyanerre figyelmezetett minket már jó régen, úgyhogy te is fogadd meg a szavait.
Indulj. Hamarosan szemtől szembe is találkozhatunk.
Igen! Szabad vagyok! Köszönöm, barátom! Kedves barátom! Azt tetted, ami kell. Te bolond! Mintha te lennél most a könyvben... S mi maradt nekünk? Egy lap.... remélem élvezed az új lakhelyedet, ahogy én is élveztem... Már nem látlak tisztán... a könyvtár olyan, mint volt... Ó Achanar.... Viszontlátásra....
Helló. Achenar vagyok. Örömmel látom, hogy visszatértél és segítesz kiszabadulni ebből a jogtalan rabságból. Sirrus tette ezt velem. Sirrus, az én veszedelmes bátyám. Ne hallgass rá! Figyelmeztetlek! Figyelmeztetlek, hogy ő hazudik. Ne dőlj be a gonosz hazugságainak. Nehogy kiengedd. Megölte az Apámat. Téged is meg fog ölni.Akkor kezdődött, mikor a bátyám, Sirrus sóvárogni kezdett a gazdagság után. Kirabolta Myst Korait. Magának halmozta fel a kincseket. Míg Apa... Apa éberségét elaltatta, az én beteges bátyám titokban királynak kiáltotta ki magát. Myst Korainak a királya, az ő szavaival... utálattal tekintett rám... az ő alázatos tesvérére.
Gyűlöltem!
Aztán Sirrus nekilátott Myst Korait szétrombolni. Felégette az erdőket. Lerombolta az építményeket. Elárasztotta a földeket. Legyilkolta a lakosokat. Mindent lerombolt négy Kor kivételével. Természetesen megpróbáltam apát figyelmeztetni, de amikor végül megtaláltam... Sirrus is ott volt, ügyesen beszélt, egy hazug kígyó nyelvével.
Meggyőzte Apát, hogy én voltam az, aki szétrombolta a Korokat... Én sóvárogtam a préda, a gazdagság iránt. És mindennek a tetejébe még arról is meggyőzte Apát, hogy gyilkos vagyok. De a Sirrus szervezte csapás nem volt olyan gyors, ahogy remélte volna, s Apa lassú halála során kételkedni kezdett Sirrus ügyes hazugságaiban. S akkor haldokló apánk mindkettőnket bebörtönzött, mert nem tudta, melyikőnk hozta rá a csapást.
Esküszöm, hogy az igazat mondom. Engedj szabadon. Szabadon kell engedned! A bátyám egy álnok hazudozó. Csak bosszút szeretnék állni Apám szörnyű meggyilkolásáért. Higgy nekem.
Egyetlen egy lapot kell még megszerezned, hogy kiszabadíthass. A középső polc jobbszélén van egy megégett könyv, ami más mint a többi. Ez kölönböző mintákkal van tele. Keresd meg a 158. mintát. Állítsd be ugyanazt a mintát a kandallóban levő panelen. Ezzel hozzájutsz az utolsó kék laphoz.
Emlékezz rá, hogy ne a vörös lapot hozd el. Csak a kék lapot vedd el és térj vissza gyorsan ide hozzám.
És ne érj hozzá a zöld könyhöz! Az egy ügyesen megtervezett csapda azoknak, akiket nem figyelmeztettek. Ne ess kísértésbe, egyébként ott fogsz meghalni és elrohadni, bebörtönözve, akár csak én.
Nagyon megéri majd a számodra, ha követed az utasításaimat. Ezt megígérem. Most menj. Menj.
Igen!... Szabad vagyok!... Élek... És te hogy érzed magad, barátom? ... Mi az ami itt van? ... A lapok, amiket hoztál? ... Most már az én szemszögömből látod a világot ... Sirrus .. hol van a bátyám? ... Ó igen ... talán valaki majd kiszabadít egyszer téged is ... Ó ... hát vesztettél...
Hát te ki az ördög vagy? Nem, várj! Ne gyere ide D'niba. Még ne. Nagyon sok kérdésem lenne hozzád barátom, s minden bizonnyal neked is hozzám. Hol is kezdjem?Menjünk talán sorjában. Atrusnak hívnak. Attól tartok, már találkoztál Myst szigetén a fiaimmal, Sirrusszal és Achenarral a piros és a kék könyvben a könyvtáramban. A könyvtáram... a munkáimat, az írásaimat tartalmazza. Sok könyvet írtam. Sok könyvet, amelyekkel fantasztikus helyekre lehetett kapcsolódni. Ez egy olyan Művészet, amelyet még az apámtól tanultam sok-sok évvel ezelőtt.
De a piros és a kék könyv más. Azért írtam azokat a könyveket, hogy csapdába ejtsem a túl mohó kutatókat, akik belebotolhattak a szigetembe itt Mysten. De meg se fordult a fejemben, hogy a saját fiaim eshetnek bele.
A fiaim, Sirrus és Achenar. Sokat utaztunk együtt. Szabad kezet kaptak a könyveimben. Ez talán nem volt helyes dolog. Láttam bennük a növekvő mohóságot. Nem beszéltem nekik a kék és a vörös könyvről. Túlzottan elszabadult a képzeletük. Gazdagságról és hatalomról álmodoztak. Nem tudták persze, hogy a két könyv csapda. Kérleltek, hogy hadd használják azokat a könyveket is, de visszautasítottam őket.
Egy tervet eszeltek ki, egy gonosz tervet. Fogalmam sem volt róla, hogy mohóság már ennyire elurallta őket. Az anyjukat... a saját anyjukat használták fel arra (ó szegény Catherinem) hogy idecsalogassanak engem D'niba. Visszatérhettem volna persze Mystre, ha nem téptek volna ki egy lapot a Myst kapcsolókönyvemből. Anélkül a lap nélkül nem tudok visszatérni.
Te viszont barátom elhozhatod azt a lapot. Csak imádkozhatok, hogy nekem higgy és ne a fiaim hazugságának. Ha megtalálnád azt a lapot és idehoznád nekem D'niba, akkor visszatérhetnék Mystre és a fiaim megkapnák a méltó büntetést azért, amit tettek.
Folytatnom kell az írást. Remélem hiszel nekem. Siess kérlek. Hozd el a lapot. Hozd magaddal a lapot.
Ó barátom, hát visszatértél... add ide a lapot... kérlek, add ide a lapot... a lapot...A megfelelő dolgot csináltad.... az egyetlen jó választás... hmm.... a fiaim elárultak, de tudom, mit kell tennem. Azonnal visszatérek.
Elvégeztetett... Sok kérdésem lenne, barátom, de az írás nem várhat. Attól félek, hogy a hosszú késlekedésnek katasztrofális hatása lett arra a világra, ahol a feleségemet, Catherine-t tartják túszként fogba. Tartok tőle, hogy nem sok mindent ajánlhatok fel jutalmul a számodra, kivéve a könyvtáramat Mysten. Jónéhány felfedezésre váró világot találhatsz ott.
Többé nem kell a fiaimmal foglalkoznod.
És még egy szivesség. Egy sokkal nagyobb ellenfelem is van, nagyobb, mint amit a fiaim valaha is elképzelhettek. Valamikor a jövőben kérni fogom a segítségedet. De most folytatnom kell a munkámat.
Itt van ez a könyv, ezt használd a Mystre való visszatéréshez.
Atrus naplója Myst sziget könyvtárában
Rime-nak hívom. Kietlen kor, szépsége eléggé eltér az eddig megszokottól vagy várttól. Az égből hulló kusza jégpamacsokat csak ámuldozva lehet figyelni. Órákig is tudnék egyfolytában ülni és csak bámulni őket. S bár olyan hideg van itt, amit korábban még sose tapasztaltam, azon kapom magamat, hogy egész élvezem a hőmérséklet változást, annyira szokatlanul eltér az eddig megismert helyektől. A legfurcsább talán a csend. Bár fúj időnként a szél, ha elül, szinte fojtogató csend telepszik a tájra, amit csak néha tör meg valami láthatatlan távoli lény üvöltése...
Már háromszor jártam itt s biztos vagyok benne, hogy ez a hely lesz a megfelelő környezet. Azt hiszem, hogy a megfelelő rezonanciákhoz szükséges az alacsony hőmérséklet. A Könyv felépítésének a vizsgálata csak még több fejtörést okoz, de hát ez elkerülhetetlen a megértéshez. A lehetőségek nagy fája sohasem fogható fel teljesen, de legalább meg kell próbálnom, hogy rátaláljak egy bizonyos ágára.
Hozzátartozik a megértéshez az is, hogy rájöjjek, mi okozza ezeket a sötétséget bevilágító titokzatos fényeket...
Sose vártam, hogy itt túlontúl nagy sebességgel tudjak majd építkezni, azonban az előrehaladás üteme eléggé kiábrándító. Egyre inkább az jár a fejemben, hogy idehozom Sirrust és Achenart is, meg néhány berendezést a Selenia Korból...
Achenar inkább Catherine-nel maradt, de Sirrus elég lelkesen jött. A néhány utóbbi napot itt töltötte és segített nekem a építkezés kezdő fázisában. Úgy látom, ő is élvezi a jeget és a fagyos időt. Nagy segítségemre van (akárcsak a többiek), s remélem, hogy hamarosan nekifoghatok a kísérleteimnek...
Ma éjjel Sirrus meg én egy nagyszerű helyet találtunk a fények megfigyelésére, bár úgy tűnt, hogy direkt el akarnak előlünk rejtőzni. Két órát ültünk hiába a hideg szélben, de semmit sem láttunk. Eléggé kiábrándító volt. Sirrus holnap visszatér Mystre. Óriási segítségemre volt, csak hálás lehetek, hogy rászánta magát. Az építkezés legnehezebb része készen van, bár az éjszaka után elhatároztam, hogy egyfajta megfigyelőállomást is létre kéne még hozni. Nem leszek olyan gyorsan készen, mint ahogy reméltem, bár bizonyos vagyok benne, hogy hosszú távon megéri a késlekedés...
Úgy döntöttem, hogy egy kis szünetet tartok most, hogy az alagút majdnem készen van, s van egy ideiglenes tárolóhely, ahol a kristályok nem gerjesztődnek. Eléggé biztos vagyok benne, hogy megfelelő diffraktív rezonanciával szimulálni lehet a Tinta bizonyos tulajdonságait. Catherine ezt még mindig abszurdnak gondolja s tisztára bolondnak tart, hogy azt feltételezem, hogy a kövek segítségével beleláthatok más Korokba. Szokásos pesszimizmusa azonban nem gátol meg a próbálkozásokban. Everdune esetében már közel járok a sikerhez...
Most már eléggé bizonyos vagyok benne, hogy a hőmérsékletnek hatása van a kristályokra, de az is biztos, hogy önmagában a hőmérséklet nem elég. A hideg elnyom ugyan bizonyos felharmónikusokat, azonban sokkal hatékonyabb csillapításra lenne szükség. Szereztem néhány kristályokkal kitöltött geódát, s az ebből készített vékony metszeteknek, ha a kristályok alá helyeztem, stabilizáló hatása volt, sőt az alapfrekvenciát is felerősítette kissé. A különböző formákkal és színekkel sokat kísérletezve képes voltam egy-egy homályos képet kicsalni egy Könyvből. Bár kapcsolódni ily módon nyilván sohase lehet, tisztán látszott egy Kor a túloldalon. Alig várom már, hogy visszatérjek és mindezt elmondjam Catherine-nek. Azt hiszem, a megfigyelőálláshoz vezető akna építését is be tudom fejezni, amig a gépek itt vannak. Talán holnap reggel... A fények megint csudaszépek voltak a múlt éjszaka. Már olyan rég láttam őket, hogy szinte el is felejtettem a szépségüket... Meg kell találnom az okát.
Nyakig vagyok a munkában, annyi a tennivaló. A kristályok még mindig nem tökéletesek, az akna sincs kész teljesen, se a megfigyelőállás, még a laboratórium sem. Rég láttam már Catherine-t s több időt szeretnék tölteni Achenarral és Sirrusszal. Mindemellett még mélyen a fejemben ott keringenek rejtett gondolataim a népemről és elveszett városunkról is.
Az elmúlt éjjel is róluk álmodtam.
Láttam a borzasztó állapotban levő várost, de a szépsége még így is lenyűgözött. Ha elképzelem, milyen fenséges lehetett a Veovis és A'Gaeris okozta pusztulás előtt, még most is lebilincsel és egyúttal elszomorít....
Biztos vagyok benne, hogy D'ni nem olyan halott, mint ahogy apám hitte. Biztos vagyok benne, hogy egyesek el tudtak menekülni a pusztulás elől s még most is harcolnak a túlélésért más Korokban. Egyre nagyobb sürgetést érzek, hogy visszatérjek D'niba, megtaláljam a túlélőket és felépítsük a városunkat. Azonban semmit sem tehetek, amíg biztosat nem tudok apám sorsáról. Ha a tervem nem sikerült, ha csak egyetlen egy könyvet is elnéztem, mikor csapdába ejtettem Rivenen, akkor ő azóta is mindvégig szabad. Ha ez igaz lenne, akkor az egyetlen akadály, ami közte és az azóta írt Koraim között áll, a D'niból Mystre vezető kapcsolat hiánya. Bármennyire is szeretnék visszatérni D'niba, nem kockáztathatom a kapcsolat újbóli létrehozását anélkül, hogy meg ne győződnék apám helyzetéről...
Anélkül kell apámat megfigyelnem, hogy újra aktiválnám azt a kapcsolatot. Évek teltek már el s volt jó néhány zsákutca is, de most közel a siker. Most hogy már sikerült a kristályokkal egy másik Korba is bepillantani, már csak idő kérdése, hogy lássam Rivent is. Legalábbis remélem.
Catherine-nek megvan a saját álláspontja ezekről a dolgokról. Nagyon hiányolom. Később majd visszatérek még Rime-ra, ha a gondolataim kissé kitisztultak.
Atrus naplója Rime toronyszobájábanMielőtt még továbbfoglalkoznék a kísérleteimmel, be kell fejeznem az építkezést. Ez alkalommal Sirrust és Achenart is magammal hoztam. Az akna már majdnem készen van, a megfigyelőtorony is. Mindkét fiú jobban szeret bent lenni, ahol meleg van, védve a hidegtől.
Achenar órák a megfigyelőhelyen ül, Sirrus közben a kristályokkal foglalatoskodik és be-bepillant azokba a Korokba, amiket megláthatunk. Egyikőjüknek sincs túl nagy kedve elmenni, nem is emlékszem már rá, hogy mikor töltöttek a fiúk ilyen hosszú időt velem egy Korban.
A kristályok alakjával tovább kísérletezve szinte tökéletes képet kaptunk egy Korról a Könyvben.
Sirrus azonnal kapcsolódni akart, nem értette meg, hogy a kapcsolat csak vizuális. A Tinta nélkül a kristályok nem kapcsolódnak bele egy bizonyos Korba. Emiatt a kristályoknak van egy érdekes mellékhatása is: a változtatásukkal az látható, hogy a Kor is megváltozik. Valójában rengeteg különböző, de egymáshoz igen hasonló Kort figyelünk meg s az éppen aktuális Kor a kristálytól függ; csak úgy tűnik nekünk, hogy a kiindulási Kort megváltoztatjuk.
A másik dolog a fények. A fiaimat most sokkal jobban érdeklik az éjszakai égbolt fényei. A kristályok iránti érdeklődésük kimerült abban, hogy meg lehet-e pillantani Channelwood vagy Stoneship Korát. Ezt a két Kort már réges-rég nem láttam. Bár bele lehetne ebbe a két Korba is tekinteni, a legnagyobb akadálya ennek a megfelelő kombináció megtalálásához szükséges rengeteg idő.
A kristályokkal végzett munkámnak még nincs vége, azonban fenn szeretném tartani Achenarban és Sirrusban az érdeklődést, úgyhogy most a fényeket vesszük elő. Azt hiszem, okosabb a fiúkat Riventől távoltartani, úgyhogy éppen kapóra jön ez a másik dolog. Én majd később megtekintem azt a helyet...
A fények érdekesek. Eredetileg azt hittem, hogy szerves eredetűek, de most már inkább az elektromágneses eredetben hiszek. Az effektust valahogy ki lehet váltani. Ezt mindenképpen meg kell próbálnunk, s ha Sirrus és Achenar is benne vannak, akkor hamarosan így is lesz. Sose láttam még, hogy ennyire érdekelnék a kísérleteim, én meg nem is akarnám csökkenteni a lelkesedésüket. Úgy tűnik. hogy egészen megfeledkeztek a kristályokról...
Azt hiszem, egyik fiam sem gondolta előre, hogy ekkora munka vár rájuk. Nagy erőpróba volt odakint a hideg tenger fölött, ahol a szél éles késként hasít a ruhába és az ember bőrébe. A sötét és a hideg ellenére is befejezték a tennivalókat. Nem is ismertem még őket erről az oldalukról.
Egy újabb nap telt el kemény munkával, de a három oszlop közül felállítottuk az elsőt. Túl fáradt vagyok ma éjjel az íráshoz...
Eltelt egy hét. Áll a második és a harmadik oszlop is. Most már csak az áramforráshoz kell hozzákapcsolni. Kimerültem, akárcsak Sirrus és Achenar. De nincs szándékukban abbahagyni, s ez nekem is erőt ad...
A tornyok készen vannak, s az energiaellátásuk is. Az energiát maga a sós tengervíz fogja odavezetni, megspórolván nekünk a kábelezést, s egyúttal a tornyokat így kényelmes távolságba helyezhettük. A fennmaradó munka nagy részét már odabent tudjuk elvégezni, ezért hálás is vagyok, mert már elegem van a hidegből. Már nagyon vágyom Myst szigetének meleg tengerpartjára. Azt hiszem, mindannyian rászolgáltunk egy kis kikapcsolódásra...
Csak egy napot töltöttünk Catherine-nel s már jöttünk is vissza. Egy perc múlva már hozzá is kezdtünk a kísérletezéshez a tornyokkal és az elektromos kisülésekkel. Első alkalommal tudtunk ívet előidézni két torony között. Csodásan tükröződött a hideg vízben. Közel járunk a sikerhez. Holnap, ha beállítjuk a feszültséget, megtudjuk, hogy milyen közel...
Döbbenetesen fenséges. Parancsunkra sokszínű fényhullámok táncolnak a sötét égen. Előtte meg fényes, ragyogó fehér villámok teszik még pompásabbá a látványt. A fiúk biztosak benne, hogy az anyjukat is ide tudják csábítani. Bár Catherine általában kerüli a Könyvek használatát, meg vagyok győződve, hogy most eljön - legalábbis remélem... Ami engem illet, vissza kell térjek Mystre vagy valami más meleg helyre. Lenne még itt is tennivaló, de már nagyon vágyok egy kis napfényre mielőtt visszatérnék...
Catherine-nek is jönnie kellett, miután elmeséltem neki a kristályokkal való szándékaimat, s most naponta bátorít, ahogy a megfelelő kombinációkra próbálok rátalálni, ami lehetővé tenné, hogy megláthassuk azt a Kort. Sirrus és Achenar nem jöttek ez alkalommal...
Vissza kell térjek Everdune-re. Azt hiszem, hogy az a néhány kristály, amit ott hagytam, segítene itt. Catherine hazatért, három nap múlva találkozunk ott. Addigra azt hiszem, elkészülök.
Legal notice. All Myst images, translated letters and transcribed dialogs © Cyan Worlds, Inc. D'ni™, Cyan ©, and Myst © are trademarks of Cyan, Inc. and Cyan Worlds, Inc.
Hungarian translation © Norfren 161-148-523E