Catherine levele és naplója

Pillantás egy haldokló Kor utolsó lélegzetére.

Ma kiruccantam a felszínre, hogy magam is lássam, miként változott meg a sziget. Reméltem, hogy nem annyira rossz a helyzet, mint ahogy a Mások leírták – sokkal rosszabb volt. A riveniek már oly régóta éltek együtt a folyamatos pusz­tulással, hogy egészen hozzászoktak. De én le voltam taglózva.

Miközben keresztültörtünk az alj­növényzeten, ismét a fiatalkoromban találtam magamat, az óceán levegője egy pillanat alatt visszavitt. De a szemem mást mutatott, a régi emlékek melege szét­foszlott, csak zsibbadtság maradt utána. Egy meredek sziklafalhoz értünk – egy szikla­falhoz, ami még nem volt ott utolsó ittjártamkor.

Riven valaha egyetlen sziget volt, most öt apró darabra szakadt szét és meglepő sebességgel sodródtak szét egymástól. Négy ezekből Gehn kizárólagos birodalmához tartozott. Csak akik hűségesküt tettek neki, tehették be a lábukat ezekre. Az én nézőpontomból, a fák szélén, hármat láttam ezek közül, Gehn monumentális alkotásaitól elrondítva. Ezeket a szigeteket szigorúan őrzik, ami nagy személyes rizikót jelent a Mások számára. Ez azonban nem tartja vissza őket attól, hogy mindent meg ne tegyenek Gehn erőfeszítéseinek keresztül­húzására.

A negyedik szigetet nem láttam, nyilván már eléggé távolra sodródott és elfedi a köd. A Mások elmondták, hogy Gehn eredetileg arról a kis szigetről kormányzott, egy védett helyen élt és dolgozott, amit a valahai Nagy Fa törzsének maradványaira épített.

Az egyetlen túlélő erdő itt található, a legnagyobb szigeten, ahol a falu is megmaradt. A sziget látszólag megmaradt az embereknek, de ezen is láthatók Gehn zsarnoki behatolásának visszavonhatatlan jelei.

Kívülálló vagyok a kívülállók között – egy haldokló világ diaszpórája. Ismételt tiltakozásaim ellenére a Mások folya­matosan másként kezelnek engem, foggal-körömmel ragaszkodnak abbéli hitükhöz, hogy én egyféle messiás vagyok, s az ő megmentésükre érkeztem ide. Bármit teszek, félremagyarázzák és hitük meg­sértéseként értékelik, azt suttogván, hogy mennyire bátran és félelem nélkül járkáltam a szigeten – összekeverik a sziget pusz­tulása miatti felindultságomat a bátor­sággal.

De félek attól, amit csak én tudok, a Mások nem: a szigetek gyorsuló szét­esésének okát. Gehn írta ezt a világot és tönkre fog menni, ahogy minden más Gehn által írt világ.

Ezt meg kell értetnem a Másokkal. De nem beszélhetek Etával. Az érkezésem után volt néhány rövid pillanat, mikor isteni státuszomról megfeledkezett és ismét egyszerűen csak Katran voltam – de ezek szinte már teljesen odalettek.

Van azonban egy személy, aki immunisnak látszik ezekre a hamis elképzelésekre – Nelah. A lány tekintete sose bizonytalanodott el, amikor célozni mertem a kényelmetlen igazságra. Úgy érzem, bízhattok benne, hogy elviseli az igazság teljes súlyát.

Gehn könyveket készít!
Hogy-hogy nem tudtam erről eddig?

Persze Atrus és én is rájöhettünk volna, hogy megkísérli ezt, mivel paranoiás módon a d'ni könyvek készítéséhez szükséges minden anyagot beleírt a koraiba. Riven természeti erőforrásait és lakóit alapanyagként használta gyarmatosítási elképzeléseinek őrült hajszolásában.

Szerencsére úgy tűnik, hogy a sikert még nem érte el.

Fájdalmas és egyúttal szerencsés véletlen, hogy én Rivennek épp ebben a kritikus periódusában tértem vissza, mikor a kor szétesőben van, a népem szenved, és ha Gehnnek sikerül biztosítania a szabadulását, akkor más világok fognak hasonlóképpen szenvedni. A Mások rám vetik a tekintetüket. Én ugyan halandó vagyok, de tennem kell valamit.

Sok idő eltelt már az utolsó bejegy­zésem óta. Sok mindent el kell mondanom.

Bár nehéz volt felismerni, de meg­találtam a csillagrést, a Gehn által "Templom-szigetnek" nevezett helyen van. A Mások inkább riveniül "Allapo"-nak nevezik, ez "vízmedencét" jelent, magára az ürességre viszont úgy hivatkoznak, hogy "Allatwan", a "csillagok medencéje". Ez pontosan az a rés, ami annak idején lehe­tővé tette, hogy Atrus és én megszökjünk ebből a korból kapcsoló könyv hátrahagyása nélkül, mostanra azonban egy nehéz vasburkolattal zárták le. A felszínéhez néhány elhagyott eszköz volt erősítve, még azokból az időkből, többek között egy üvegezett kémlelőnyílás, egy nagy teleszkóp és egy mechanikus emelő, amivel a helyére állították – az ehhez szükséges kombinációs kódot a Mások már rég megszerezték.

Akkortájt a Mások rövid ideig fontol­gatták, hogy megnyissák-e a rést. Szerencsére nem így döntöttek. Ha akkor próbálkoztak volna vele, az eredmény katasztrofális is lehetett volna. Ha ma tennének így, az biztosan Riven végét jelentené.

Elmondták nekem, hogy a Gehn fogságba esését követő napokban Gehn megpróbálta kipuhatolni a rés alatti csillagok alapján való navigálás lehetőségét, mivel látta, ahogy a Myst könyv Atrus kezéből a résbe esik. Végül feláldozott néhány szerencsétlen lelket (a törvény állítólagos "megszegőit"), bedobta őket a nyíláson át és figyelte a sorsukat. Azt mondják, nem haltak meg – de hogy mi történt velük, az örök rejtély maradt.

Az eredeti rés nem maradt az egyetlen. Az utóbbi években újabb hasadások jelentek meg a szigetek különböző helyein. Pár esetben a Mások még azelőtt vethettek beléjük egy pillantást, hogy Gehn és segédei a birtokukba vették azokat. A leírásuk alátámasztja azt a sejtésemet, hogy a Rivent darabokra tépő erők többek egyszerű geológiai erőknél.

Azonban jóval aggasztóbb, hogy Gehn nem egyszerűen csak rátette a kezét ezekre a résekre, hanem valahogy fel is használja őket a szigetek közötti utazásra, továbbá, állítólag megtalálta a módját, hogy megcsapolja e térség energiáját egy eddig nem ismert cél érdekében.

Mennyire jellemző rá, hogy saját önző céljaira önkényesen felhasználja azt, amit nem is ért. A rés alatti csillagmező nem az, aminek látszik: kellemes és oly barátságos az élethez, akár a folyó vize. Atrus így írta le nekem a benne eltöltött rövid időt, mielőtt kikapcsolódott onnan, ott hagyván az elsodródó Myst könyvet. Atrus sose volt képes megmagyarázni a rés természetét, én azonban, nem tehetek róla, de úgy érzem, hogy valami magasabb szellemnek kell rejlenie mögötte.

Már korábban is említenem kellett volna...

Az egyik óriási tőrnek, ami Rivenről történt mene­külésünk során jelent meg – amelyik a rés egyik végén áll – az alakját a Mások átvették harcuk jelképe gyanánt.

A megjelenésére persze megvan a saját mitikus magyarázatuk. A magyarázatuk találóbb, mint gondolnák, mivel a tőr – és a többi hasonló penge – az én afölötti haragomat tükrözte, ahogy Gehn meg­szent­ségtelenítette a világomat. Nem mondtam el a Másoknak, hogy ezeket én írtam bele a korba, mert féltem, hogy ez csak további olaj lenne a túlbecsültségem fokozására – de nem tagadhatom, jóleső érzéssel töltött el, hogy egy ilyen találó szimbólummal járultam akaratlanul is hozzá a harcukhoz.

A Gehn követőivel való kevés talál­kozásom nem volt bíztató. Valahányszor megpróbáltam elérni őket, elmenekültek előlem.

Egy érdekes történetet hallottam a Másoktól a múlt éjjel. Talán ez magyarázza ezt...

Nem sokkal azután, hogy csapdába ejtettük Gehnt Rivenen, Gehn azt állította, hogy ő a felelős a "kíméletes pengékért" (ahogy nevezte), és ezek megelőző fenyítő emlékeztetők az elvárt hódolatért. Falubeli körökben azt beszélték, hogy ez a helyre­állítási munkálatok kezdetét is jelen­tette, s ha ezek majd véget értek és bebizonyították Gehn iránti odaadásukat, akkor egy új és jobb világba kerülnek.

Az ő nevükben is folytatni fogom a közbe­avatkozási kísérleteimet.

A ketrec megnyílt – Gehn szabad!

A forrásaim megerősítették, hogy Gehn képes volt egy működőképes kapcsoló könyvet alkotni. Valójában már az érkezésem előtt megtette, de teljesítményét olyan titokban tartotta, hogy mostanáig csak a legközelebbi szolgái tudtak róla. Az általa "teremtett" világok iránti érzéketlenségének megfelelően, ezt a "233." korának nevezte el.

Egyelőre nem ismeretes, hogy írt-e más korokat is.

Azt is csak most tudtam meg, hogy évekkel ezelőtt a Mások felderítőinek sikerült ellopnia egy könyvet, Gehn egy korai elvetélt kísérletét, amit meg akart semmisíteni. Nagyrészt készen volt, de nem működött. Mostanáig nem beszéltek róla nekem, mert azt hitték, hogy használhatatlan.

Gehn évtizedekig küszködött, de sehogy se tudott egy hagyományosan működő kapcsoló könyvet alkotni. Aztán egy nap egy furcsa mechanikus megoldás megalko­tásához fogott hozzá: a csillagtér ener­giájának megszelídítésére tervezett komplex szerkezetek rendszerének haszná­latával akarta könyveinek az alapvető töké­letlenségeit kompenzálni. A tervezési fázis kaotikus volt, és veszélyes is: a Mások hatalmas robbanásokról beszéltek, ahogy Gehn az alig vagy egyáltalán nem ismert erők befogásának és megszelídítésének módját kereste.

De ő rendkívül elszánt volt, és végül képes volt ezt az óriási mankót felhasználva átjutni egy másik korba.

Nem tagadhatom ragyogó teljesít­ményét, de ez egy gyalázatos megoldás, brutális és túlbonyolított.

És szinte teljesen feleslegesen tanul­mányoztam a félig elégett könyvet, amit a Mások szereztek meg tőle. Bár Gehn megtorolta az inzultust, úgy látszik, hogy nem különösebben zavarta a lopás, nyilván azt feltételezte, hogy a könyv veszélytelen a Mások kezei között. De én látom, amit ők nem – a könyvet talán meg lehet menteni.

A könyvben leírt kor tökéletesen alkal­matlan arra, hogy a Mások új otthona legyen, de azt hiszem, módosítani lehet.

Álmodozom...

Majdnem befejeztem a Mások korát. A világ a megírtak szerint zordabb és sivárabb, mint amihez szoktak, de képesek lesznek eltartani magukat ott.

De szükségünk van egy második könyvre is. Gehn idejének legnagyobb részét mostanában a 233. korban tölti, úgy hogy bár kisebb a veszély, de még mindig nehéz lesz bejutni a laboratóriumába.

Nyomasztó a közeledő összeomlás okozta feszültség. A túlerőltetéstől éjjel-nappal homályos a látásom.

Gyorsan kell cselekednünk.

Siker! Szereztünk egy második könyvet. Igaz, aggódom, hogy Gehn hiányolni fogja és kikövet­kezteti a terveinket, mielőtt még készen lennénk. A leíró könyv, amit a lázadók számára menedékhelyként írtam használhatatlan, hacsak nem találom meg a módját, miként korrigáljuk alapvető hibáit.

Gehn hatalmas gépezete főleg a csillagtér energiájának manipulálására szolgál. A célnak megteszi, de a túlzott energia nem tűnik indokoltnak. A riveniek már régóta használnak kristályos anyagokat a fény elegáns befolyásolására – bár meg tudnám találni a megfelelő anyagot...

A múlt éjszakai álmomban egy ördögi terv született: belefogom írni ezt az anyagot a Mások új korába.

Ha ideiglenesen hozzáférhetnénk Gehn berendezéséhez, akkor a könyvünkkel kapcso­lódhatnánk ebbe az új korba, és felkutathatnánk a kristályt. A kapcsolódás után valaki visszavinné a könyvet egy biztos helyre – ha Gehn kezébe kerülne, minden­nek vége. Mikor Gehn a 233. korba kapcsolódik, az egyik szolgája mindig ott marad és kikapcsolja a berendezést. El kell kapnunk őt, mielőtt még megtenné. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy csak egyetlen esélyünk marad, mielőtt még riadót fújhatnának a jelenlétünk miatt.

Minden készen áll.

Beleírtam az anyagot az új Korba. És elkészítettem a második kapcsoló könyvet is, ez jelenti a Rivenre visszavezető utat. Persze ez is ugyanazoktól a hibáktól szenved, mint Gehn összes könyve, úgyhogy feljavítás nélkül működésképtelen.

Miután megérkeztem az új korba, fel kell kutatnom a kristályt, és alkalmas formájúvá kell alakítanom, hogy megjavítsa a kapcsoló képet és a könyv működőképes legyen. Aztán a második kapcsoló könyvet használva visszatérek Rivenre egy újabb adag anyaggal. Kockázatos, de ha minden jól megy a Mások – és mindazok, akiket még csatlakozásra tudunk bírni – végül megmenekülnek.

Nem tehetek róla, de csak nevetni tudok a terv abszurditásán – már én is olyan lettem, mint Atrus.

Ha nem tudnék visszatérni, az valószínűleg az életem végét jelentené. De igazából csak a népemet féltem. Mindenki arról biztosít, hogy tökéletesen bíznak benne, hogy sikeresen fogom elvégezni a feladatomat és elvezetem őket egy jobb világba (végül is ez a próféciájuk beteljesedése), de a felszín alatt ugyan­annyira feszültek és félnek, mint én.

Mi lesz velük, ha én nem térek vissza? Elenyésznek Rivennel együtt? Vagy meg­próbálnak követni az új könyvön át az ismeretlenségbe? Nem tudom, mit mondjak nekik.

Bármilyen valószínűtlen is volt, mégis sikerült!

A legtöbb emberünket már evakuáltuk az új korba, amit a Mások "Tay"-nak neveztek el.

A világ szebb, mint amire számítottam, úgyhogy örülök – a riveniek végre kiszabadultak. Boldogok.

De sok még a tennivaló. A kor még fenyegetett. Az egyetlen módja, hogy tökéletesen védett legyen Gehnnel szemben, ha megsemmisítjük a könyvet, amint mindenki biztonságban van Tay-on. Habozok ezzel előhozakodni a Másoknak, míg nem akklimatizálódtak az új világhoz, mivel ez azt jelentené, hogy örökre el lesznek vágva az egyetlen eddig ismert otthonuktól. És én sem vágyom arra, hogy feláldozzam a saját kapcsolatomat, az egyetlen visszavezető utat Mystre, a saját életemhez és a családomhoz. De a nagyobb jóért meg kell tenni.

Pillanatnyilag biztonságban vagyunk, de a tevékenységünk bármely pillanatban felkeltheti Gehn gyanúját. Nem késle­kedhetünk.

Holnap visszatérek Rivenre, hogy megpróbáljam rávenni a maradék makacs­kodókat a Tay-on levő társaikhoz való csatlakozásra.

Mostanra ennyit. Pihennem kell.