(Ez a napló a felszín felé vezető, de soha be nem fejezett Óriás Aknának kb. a felénél levő Eder Tomahnban, vagyis pihenőhelyen található.)

12.26.03

Ezt már nem bírom. Annyi erőfeszítést tettünk, hogy mindenki biztonságban legyen idelent a barlangban, és most egy újabb baleset vette el az életét egy másik barátunknak. Ez már túl sok.

Évek óta egyre hangsúlyozom, hogy a helyreállítás során nagyon elővigyázatosnak kell lennünk – legyen a szállóigénk a rendkívüli óvatosság. Semmi okunk a sietségre.

Aztán mostanság megjelentek a felfedezők. Minden figyelmeztetásünk, minden bejelen­tésünk ellenére, hogy csak a biztonság megengedte sebességgel dolgozhatunk, a tempó nem volt elég gyors a számukra. Egyszerűen nem értették meg. Mi már több, mint tíz éve dolgozunk idelent! Mégis azt hiszik, hogy ők jobban tudják – "szabadítsuk fel a területeket gyorsabban". Megpróbáltam rábeszélni őket a lassabb haladás fon­tosságára. Határozottan. Óvatosan. A figyelmeztetéseim süket fülekre találtak. A lelkesedésük érthető, de hogy nem veszik figyelembe az emberek biztonságát, az már nem.

Aztán visszatért Phil. Előzőleg több, mint egy évre eltűnt amögött az eder kemoi ajtó mögött, amit mi képtelenek voltunk kinyitni. Aggódtunk miatta, de reméltük, hogy minden rendben van vele. Nagyszerű volt ismét itt látni, és hogy csakugyan nem volt semmi baja. De ő is ugyanúgy kockáztatott és nem vette figyelembe az óvatosságra való intéseinket, mint a felfedezők. Most pedig, alig néhány héttel a visszatérte után egy nem megnyitott területen járt ma és a halálát lelte egy omlásban.

Véget kell vetni a baleseteknek! Még Branch-csel kezdődött, aki egy 1991-es utunkon vesztette az életét egy balesetben. Aztán Elias 93-as halála, mert a megszállott helyreállítás során nem törődött a saját egészségével. Aztán az a számtalan sérülés, amit a helyreállítással foglalkozó mérnökök szereztek az évek során. És most Phil halála. Ez az utolsó csepp. Véget kell vetni ennek. Nem vállalhatom a felelősséget a további helyreállítások során. Túl nagy az ár.

12.31.03

Azt sem tudom, merre tartok. Csak vándorlok az alagútakban napok óta. Semmi irány, semmi cél. Megpróbélom kitisztítani a fejemet.

1.1.04

Semmi boldog nincs ebben az Új Évben.

1.4.04

Egyre csak zsong a fejemben a gondolat. Az évek során annyira belemerültem ebbe a projectbe, hogy talán még magam elől is elrejtettem az igazságot. Mi van akkor, ha egész idő alatt rossz úton haladtunk? Ha Jeffnek volt igaza?

1.8.04

Talán egészen más irányt kellene a helyre­állításnak adni. Nehéz ezt így kimondani, hiszen ehhez meg kell tagadni mindazt, amire eddig oly sok évet áldoztunk az életünkből. De már az, hogy mindezeket egyáltalán képes vagyok mérlegelni, jelent valamit.

1.9.04

A helyreállítást nem folytathatjuk úgy, ahogy eddig. Bármilyen szívszorító, de mélyen magamban tudom, hogy így igaz.

Mennyi idő, mennyi terv, és most minden odavan.

Még ezen gondolkozva sem akaródzik elhinni mindezt, pedig így kell lennie.

Vajon megértik-e mindezt a többiek, akik a helyreállítással foglalkoznak? Talán.

A felfedezők viszont nem fogják, ebben biztos vagyok.

Nincs segítség. Ezekután az események után nem lehet folytatni.

De a rengeteg munka. Az eddigi előrehaladás. Nincsenek rá szavak, amelyek leírhatnák, hogy milyen dühös vagyok, bár tudom, hogy így kell lennie. Micsoda pocséklás!

1.10.04

Nem! Kell lennie kiútnak! Tennünk kell valamit, hogy a helyreállítás folytatódjék és ugyanakkor szavatolhassuk mindenki biztonságát is. Biztos vagyok benne, hogy miután az emberek most szemtől szembe találkoztak a tragédiával, felismerik az óvatosság jelentőségét.

1.12.04

Depresszió.

Ez így nem fog menni. Már hónapok óta próbáljuk. Még Phil halála sem változtatja meg.

1.14.04

Rájöttem, hogy Atrusnak igaza volt. Azt mondta, hogy a várost nem szabad helyreállítani. Évekig abban a hitben voltam, hogy ez az intés nem vonatkozik ránk, felszínen lakókra, hogy valahogy kibújhatunk Atrus aggodalmaskodása alól. De igaza volt. Most már belátom.

1.15.04

Akkor most mi legyen?

1.16.04

Phil azt mondta, az utazása során meggyőződött róla, hogy van egy jobb út is.

Beszélnem kell Ikuroval.

1.17.04

Végül hát itt vagyok... egy ismerős helyen, ami hirtelen annyi jelentést kapott. Itt ezen a fontos keresztúton, ahol összekapcsolódott az Ember és D'ni. Itt pont abban a szobában, ahol Ti'ana egykoron megpihent a fiatal Gehnnel, ahol Gehn és a fia, Atrus aludtak az útjuk során. Egy apró terem a legnagyobb terem egy karéjában. Egy apró pihenőhely félúton fel (vagy le) az Óriás Aknában, pillanatnyi megálló az itt és ott között.

És most én is itt vagyok...

Pillanatnyi megálló az én számomra is, hogy legyen lehetőségem a mérlegelésre. Már három hete csak vándorlok, szomorkodom, gondolkozom, koplalok, visszaemlékezek... szünetet tartok. Szünet a munkával, építéssel, szabályokkal, felépítéssel, emberekkel és helyekkel, széthúzásokkal és frakciókkal való törődésben... meg az élettel és halállal.

Most jövök csak rá, hogy D'ni csak csont volt. Az én újjáépítésem nem volt más, csupán egy próbálkozás a száraz és halott csontok összerakására, egy kiszáradt csontváz létrehozása – csak szegényes utánzása az egykori életnek. Valahogy azt hittem, hogy ezek a száraz csontok ismét élni kezdenek és elmesélnek egy történetet – elmesélik mindazt, amit már régóta vágyok megismerni.

Még mindig vágyom a megismerésre, érzem a hívást, valahogy része szeretnék lenni D'ninak. Ide vagyok kötve, mert innen kaphatom meg a választ. De most már tudom, hogy ehhez többre van szükségem, mint az elporlott csontokból kiolvasható halott történelem. Kell egy elbeszélő, aki még él.

És most én, egy apró pont, itt vagyok a hatalmas ismeretlen szélén – ez a hely éppen megfelelőnek tűnik. Döntenem kell. SDaját magam ellen kell dönteni, aki egykoron voltam. A döntés azonban élettel és reménységgel tölt el. Tanúságot kell adnom a hűségemről. Új utazásra indulok - egy útra, amire már Phil is bíztatott, egy útra, amit már nem én irányítok. Bele kell ugranom az ismeretlenbe és elhagynom eddigi magamat. ismeretlen helyekre kell utaznom, ahol a vég még nincs megírva.

Követni fogom Yeesha misztikus hívását. Már e szavak leírása is felemelő érzéssel tölt el! Visszatérek a felszínre, hogy mindezt véghezvigyem.

És neked barátom, ha még nem tetted volna, ugyanezt kell tenned. Szánd rá magad anélkül, hogy pontosan értenéd, mi rejlik mögötted, és vess egy pillantást az előtted felvillanó jövőre.

Bár megíjeszt, de egyúttal reménységgel tölt el, hogy D'ni most már teljesen helyreállítható, ismét élni fog.

És élni fog az elbeszélő is – s az én leszek.