A dalekok történetéről

!-SPOILER veszély-!

A Doktor a saját idővonalán mint első Doktor találkozott először a dalekokkal a című történetben. A dalekok ekkor még csupán egy várost uraltak a Skaro bolygón, technikailag primitívek voltak (sztatikus elektro­mossággal működtek, csak fém­padlójú helységben mozoghattak, stb.) A dalekok szemszögéből (idővonalán) a kezdőtörténet látszólag a 12. évadban látható, a negyedik Doktor idejére esik, . Fontos rész, itt lehetünk tanúi a dalekok létrejöttének, s itt jelenik meg először Davros, a dalekok megalkotója... azonban egyúttal mintha egy újabb, második történelmi szál indulna el. A Doktor sose említett időpontokat, így csupán spekuláció, hogy mindezek több millió évvel előre a jövőben történtek.

A dalek idővonal mentén nehéz sorrendbe rakni a sorozat történeteit, főleg az újabbakat, ahol a dalekok már jobban kihasználják az időutazás lehetőségeit (Bár korábban is voltak téridő gépeik, a technikájuk az Idő Lordokéhoz képest sokkal kezdetlegesebb volt). Az első három Doktor idejéből való epizódok (1-11. történet) sorából tényleg kikövetkeztethető a dalekok időbeli fejlődése, története, azonban a negyedik Doktor ténykedése révén mintha megváltoztak volna a dolgok. A dalekok életmódjában, felszereltségében, stb., is vannak ellentmondások a régebbi és későbbi történetek között. (Az objektív ok természetesen az, hogy egy ilyen hosszú és sok-szerzős sorozatnál ez elkerülhetetlen.)

A kétféle történelem közötti ellentmondás legjobban a következő módon oldható fel: a dalekok valamikor létrejöttek, valószínűleg nagyon hasonlóan, ahogy az a Genesis of the Daleks történetben történik, azonban Davros akkor csakugyan meghal, a dalekok idővel elhagyják a Skarót és végleg megfeledkeznek Davrosról is. Ekkor játszódnak az 1-3. Doktor dalekos történetei. A dalekok fejlődnek, csillagközi birodalmat építenek ki. Az Idő Lordokat aggasztja a terjeszkedésük, ezért a negyedik Doktort Skaróra küldik, hogy akadályozza meg a létrejöttüket. Ez nem sikerül, a Doktor beavatkozása csak késlelteti a fejlődésüket, és egyúttal megváltoztatta a dalekok idővonalát és történelmét is. Davros életben marad és elindul az alternatív, új történelmi vonal a történettel.

1) (1. Doktor) A Skaro bolygón a Doktor csapata megpróbál valamiféle békét létrehozni a városukban élő dalekok és a dzsungelben lakó thalok között, de ez nem túl hosszú életű, végül az emberek megtámadják és elpusztítják a dalekokat... de persze maradnak túlélők.

2) (1. Doktor). 2164-ben dalek űrhajók jelennek meg Angliában, a cél a Föld leigázása. Az elfogott embereket engedelmes robotokká alakítják. Az ellenállók a Doktor segítségével persze megsemmisíti az energiaforrásukat és a saját bombájukkal legyőzik őket (a dalekok az energiát ekkor már kis parabolaantennán keresztül kapják)

3) (1. Doktor). A dalekoknak sikerül egy téridő gépet építeni és ezzel a TARDIS-t üldözőbe venni. Több megálló után a Mechanus bolygón landolnak, itt a robot mechonoidok elfogják a Doktort és csapatát, majd harcba keverednek a dalekokkal. (A dalekoknak itt napenergia-paneljük van.)

4)

5) (1. Doktor). A dalekoknak ekkor már csillagközi birodalmuk van és meg akarják hódítani a naprendszert is, s legyőzni az embereket. Ehhez az idődestruktor nevű fegyvert is be kívánják vetni, amiben egy magasrangú áruló is a segítségükre van.

6) .. sőt a dalekok reprodukálódni kezdenek.

A 7. történet részben a Skaro bolygón játszódik és először szerepel a Dalek császár.

7)

8) A Doktor persze némi üggyel-bajjal visszaállítja a Föld eredeti idővonalát.

9) Az egész mögött titokban a dalekok állnak.

A 10. történetben a dalekokat a Legfelső Dalek (Supreme Dalek), a dalekok Legfelső Tanácsának vezetője irányítja.

10) egy titkos rejtekhelyen egy hatalmas, hibernált dalek hadsereg éledezik.

11) akiknek a parrinium nevű ritka ásványra fáj a foguk.

A 12. dalek történettel indul el a negyedik Doktor előidézte alternatív történelem.

12) (4. Doktor). A Doktort az Idő Lordok a Skaro bolygóra kényszerítik, ahol szemtanúja lesz a thalok és kaledok ezeréves háborújának, Davros kísérleteinek és végül a dalekok születésének – el kellene őket pusztítania őket még csírájukban, de ez a habozása miatt nem sikerül. Davros látszólag meghal.

13) (4. Doktor) A dalekok, miután kiépitették birodalmukat a galaxisban, patt helyzetbe, állóháborúba kerültek a movellán nevű android fajjal. Visszatérnek Skaróra, a régi kaled várost és a hibernált Davrost keresik, hogy segítsen sajátmaguk tovább­fejlesztésében. A movellánok is küldenek egy expedíciót, hogy ezt megakadályozzák. A Doktor tesz róla, hogy se a dalekok, se a movellánok ne győzzenek. Davrost ismét hibernálják, ezúttal az emberek.

A következő epizód az első, amelyben a dalekok két táborra oszlanak: Davros kialakít egy hozzá abszolut lojális dalek csapatot, azonban a dalekok másik része a Legfelső Dalekot (The Supreme Dalek) követi.

14)

Davros a Necros bolygón rejtőzködve embereknek dalekké való átalakításával kísérletezik. A hozzá hű dalekok fehér és arany burkolatot kapnak. Terve azonban kiderül és az "igazi" dalekok megsemmisítik Davros dalekjait, őt magát pedig elfogják és a Skaróra viszik, bíróság elé állítják.

Mindig beszéd tárgya volt, hogy vajon a dalekok hogyan közlekednek lépcsőn? Ebben az epizódban volt először látható a dalek ház talpába épített narancssárga fényben világító sugárhajtómű.

15)

Dalek polgárháború: az eltelt időben Davros bizonyára ügyesen manőverezett Skarón, mert ő lett a hozzá hű dalekok uralkodója, az arany és fehér Birodalmi Dalekoké (Imperial Daleks). Ezek feljavított szerkezete ellenáll a korábbi dalek fegyvereknek is. Velük szemben állnak a Renegát Dalekok (Renegate Daleks) a fekete Legfelső Dalek vezetésével, immár ők vannak védekezésben. A Doktor elpusztítja mindkét csapatot, a Skaro napja felrobban – Davros azonban űrhajója mentőkapszulájával elmenekül, a Legfelső Dalek pedig öngyilkos lesz látván minden társa pusztulását.

16) A Skaro végül megsemmisül, és ez többször ellentmondásba kerül az új sorozat történeteivel (vagy a 7. Doktor csak úgy hitte, igazából roncstemetőként megmaradt.)

A nyolcadik Doktor egyetlen történetében a dalekokat csupán megemlítik: a Skarón ők állították bíróság elé és ítélték halálra a Mestert.

A 2005-ben indult új sorozatba belép(ett) az Időháború. Eleinte úgy tudjuk, hogy ennek során mind az Idő Lordok, mind a dalekok elpusztultak, csak egy múzeumi darab maradt fent, amely az Időháború során az időn átesve valahogy a 20. századi Földre került.

17)

Ez az Időháború utáni dalek jóval fejlettebb elődeinél, tud repülni, egy pillanat alatt magába tölti az internet teljes tartalmát, fel tudja szívni a környezete energiáját és magába olvasztani Rose DNS-ét. Ez utóbbi lesz a veszte is.
A 2005-os évad záró történetében kiderül, hogy az Időháborút nemcsak egy dalek élte túl: a Dalek Császár hajója is átzuhant az időn. A dalekok titokban beszűrődnek a Földre, a háttérben ténykedve emberi DNS-sel genetikailag manipulálták magukat. Így még veszélyesebbek és egyúttal őrültebbek is lettek, a Császár istennek képzeli magát.

18-19)

Kiderül azonban az is, hogy korábban, a című részben az 5. űrállomáson történtek mögött szintén a dalekok állnak. A dalekok taktikája most az, hogy nyílt támadás helyett évszázadokon át titokban próbálják az emberiséget manipulálni.

A 2006-os évad dupla zárótörténetében jelent meg először a Skaro Szekta (Cult of Skaro)): négy dalek (Dalek Sec, Dalek Thay, Dalek Caan és Dalek Jast), akik szintén megmenekültek az Időháborúból a Teremtés Bárkával együtt (Genesis Ark – egy Idő Lordok készítette börtön, benne dalekok millióival). A nulltéren át érkeznek Londonba, 2009-ben. A Skaro Szektát, mint egyfajta elit alakulatot a jóval korábban, még a 19. történetben elpusztult Dalek Császár alapította.

20-21)

A szabadjára engedett dalekokat (és a dalekok nyomában érkezett kiborgokat) a Doktor visszaszippantja a nulltérbe, de a Skaro Szekta négy dalekje vészidőeltolással megmenekül és 1930-ba, New Yorkba érkezik.

22-23)

A négy dalek az Empire State Building alatti titkos laboratóriumban emberek és dalekok keresz­tezésével foglalkozik – Dalec Sec humán-dalek hibriddé alakítja magát, sőt az új DNS-sel emberek ezreit akarná átalakítani. Mikor Idő Lord DNS-t is beépítenek a dalek hadseregbe, rajtavesztenek. Egyedül Dalec Caan menekül meg, ismét csak vészidőeltolással. Megint dugába dőlt egy új dalek birodalom létrehozása.

Dalek Caan az Időháborúhoz visszatérve megtöri az időzárat és megmenti Davrost. Az időzár áttörésekor végiglát az időn, ettől elméje megzavarodik. Davros saját sejtjeinek felhasználásával újrateremti a dalekokat. Új mesterséges 27 tagú bolygórendszert hoznak létre a Medúza Kaszkádnál, és egy új dalek birodalom alakul ki létre Davros és a vörös Legfelső Dalek vezetésével.

24-25)

A 27 bolygó összes energiájával támogatott realitás bomba mindent megsemmisítene a Meduza kaszkádon kívül. A Doktor által módosított robbanás azonban az egész dalek flotta és a Legfelső Dalek megsemmisüléséhez vezet. Dalek Caan is a többi dalek ellen van, mivel végiglátván az időn, látja a dalekok gonoszságát. Davros végül valahogy ismét megmenekül és hol máshol is köthetne ki, mint a Skarón.

Egy dalek űrhajó néhány dalekkal azért valahogy megmenekült, az időn átesve 1941-ben kötött ki, valamint egy Őspéldány (Progenitor) is, ami eredeti dalek DNS mintákat tartalmaz. A szerkezetet azonban a megmenekült dalekok nem tudják aktiválni, mivel az az ő DNS-üket nem tartja "tisztának". Ezért folyamodnak cselhez és csalják ide a Doktort, hogy ő azonosítsa őket. Az Őspéldányt ez meggyőzi és aktiválódik. Új, felsőbbrendű dalekok születnek (New Dalek Paradigm, Új Dalek Model), akik kiírtják elődeiket és egy időfolyosót nyitva távoznak.

26)

Az új dalekok technikailag tökéletesebbek lettek, a vállrészüknél kissé púposabbak az új érzékelők miatt, színük a rangjukat és beosztásukat tükrözi. A lelkiviláguk azonban nem változott, magukat tartják a legtökéletesebbeknek és minden nem-dalek életforma kiírtására törekednek. A későbbiekben azonban még találkozhatunk a régi modell alapján készültekkel is.

A dalek parlament leküldi az elrabolt Doktort és társait a dalekok menhely bolygójára a bolygót védő erőtér kikapcsolása végett. A Doktor itt találkozik először Clarával, legalábbis a tudatával, s ténykedésük révén a dalekok memóriájából törlődik a Doktor.

27)

28)

történet az Időháború utolsó napjáról szól és kiderül, hogy a három Doktor ténykedése révén Gallifrey és az Idő Lordok nem pusztultak el, hanem egy "zseb" világegyetembe záródtak, a dalekok viszont a saját kereszttüzükben igen (persze nem mind, amint az történetből kiderül.) A Doktorok emlékezetéből viszont törlődtek a történtek, az ezzel kapcsolatos emlékek majd csak a 11. Doktorrá való regenerációkor térnek vissza.

29)

A 29. történet érdekes elbeszélés Rustyról, egy "megtért" dalekról és a lekicsinyített Doktor és társai dalekbeli kalandozásáról, de a dalekok történetéhez nem ad különösebb újat.

30-31)

Davros csak azért csalta a Doktort a Skaróra, hogy megvalósítsa régi dédelgetett tervét: a Doktor regenerációs energiájának felhasználásával egy új dalek fajt hozzon létre: egy dalek - Idő Lord hibridet. A kísérlet azoban részben túl jól, részben félre sikerül: a folyamatot Missy/Mester megakasztja, azonban a város alsó traktusába száműzött rozsdásodó régi dalekok is erőre kapnak, s bosszúért lihegve a felszínre jönnek. Összecsapás, a város végül felrobban, összeomlik és vele együtt a dalekok is.

A következő epizódokból nem tudunk meg semmi lényeges újat a dalekok történetéről:

32) (12. Doktor) A Doktor egy üldözés során véletlenül pár pillanatra belecsöppen a dalekok és movellánok (egy android faj, a régi sorozatból ismertek) közti csatározásba. Hogy ez a dalekok idővonalán mikor történt, ki tudja.

33) (13. Doktor) Egy archeológiai ásatás során előkerül és életrekel egy speciális felderítő dalek és a hatalmába kerít egy archeológusnőt, hogy így tudjon teljes mértékben regenerálódni és értesíteni a dalek flottát.

34) (13. Doktor) Egy ártalmatlanná tett és kiégett felderítő dalek mintájára egy hasonló kinézetű "biztonsági drónt" készít a kormány rendőrségi használatra, és a kiégett testben maradt néhány túlélő sejtet titokban klónozzák. A kifejlődő lény megszállja létrehozóját és tovább sokszorozza önmagát egy osakai üzemben. A Doktor hívására végül az ideérkező igazi dalekok megsemmisítik "tisztátlan" társaikat.

35) A 2021-es, Áradat alcímet viselő és eléggé zagyva évad több részében is megjelennek a dalekok, de csak felületesen, röviden.

36) (13. Doktor) Szilveszter éjszakai bohóság:

Itt a vége, fuss el véle (de nem jutsz messzire, mert a megmenekült dalekok úgyis utolérnek.)

Vissza