Béta-ciklodextrin (E459)
(Beta-cyclodextrine)

A béta-ciklodextrin igen érdekes szénhidrát: a glükóz (szőlőcukor) molekulák gyűrűt alkotnak, középen egy üreggel, amely elég nagy méretű ahhoz, hogy egy másik molekula beleférjen s ott többé-kevésbé elrejtve rögzüljön. Ezáltal a ciklo­dextrin a kisebb molekulának mintegy hordo­zójává válik, amelyek csak lassan szaba­dulnak ki belőle. Ennek igen nagy a gyakorlati jelentősége: vízben rosszul oldódó gyógy­szereket lehet bejuttatni a szervezetbe, vagy illatanyagokat megvédeni az elbomlástól vagy elillanástól, vagy folyékony íz- és illat­anyagokat porszerű állapotúvá alakítani.

Bár a ciklodextrint még a 19. század legvégén fedezték fel, csak a nyolcvanas években kezdték kifejleszteni az élelmiszer- és gyógyszeripar számára lehetséges alkalmazásait, s csak az utóbbi évtizedben kezdett zöld utat kapni, elsősorban gyógyszerekben. Ennek a hosszú időnek egyrészt ár/költség okai voltak, másrészt a természetes származéknak voltak oldé­konysági és mellékhatásbeli problémái, amit mostanra sikerült új származékok segítségével megoldani (hidroxi­propil-ciklodextrin). A szervezet nem bontja le, a bélbaktériumok azonban maltózzá és glükózzá alakítják. Valószínű, hogy a jövőben egyre gyak­rabban lehet a ciklodextrinekkel találkozni.

Felhasználás: Az élelmiszerekben instant ital­porokban, snack-ekben használják.

Kémia: 7 glükóz (szőlőcukor) molekula α-1-4 glikozidos kötésekkel gyűrűt alkotva kapcsolódik össze. A képződött kissé kónikus csőszerű képződmény (gazdamolekula) kívül hidrofil, belül inkább lipofil, ezért sok vízben kevésbé oldódó, megfelelő méretű molekulát (vendégmolekula) képes magába fogadni és rögzíteni (zárvány­komplex). Biotechnológiai (fermen­tációs) úton kemé­nyítőből állítják elő.