Ne csak az E-adalékokra figyeljünk,
a minőség sok mástól is függ!

Mi van benne?

Egy adalékanyag javíthatja és de ronthatja is a minőséget. Oda nem illő összetevő nem csak E-számmal jelzett anyag lehet. Az élelmiszeripar több ok miatt is használ gyengébb alapanyagokat. A médiában a "nagyobb profitot" szokás nagy hangon emlegetni. Nyilván van benne valami, a fő ok azonban inkább a minél olcsóbb termékek iránti tömegigény, s amíg van igény, addig készítenek is ilyet. Ez nyilván a szegényebb országoknál fokozottan így van, és akár tetszik, akár nem, sajnos mi is ezek köréhez tartozunk, ahogy mondani szokás: "a magyar fogyasztó árérzékeny". Nézzük meg egy átlagos virsli, debreceni vagy párizsi összetételét: az ipari szalonna, bőremulzió, bőrkepép és egyéb melléktermékek ott vannak az összetevők között. A szabvány is különbséget tesz az ezekkel vagy ezek nélkül készült termékek között, azonban diszkréten teszi: nincs 1. és 2. osztályú termék, a név csak utalhat a termék minőségére, ha az jobb az átlagnál ("extra, kíváló" és effélék). Az "átlagosnál jobb minőség" meghatározása érdekesen alakult az elmúlt években. Aki kíváncsi rá, részletesen el is olvashatja olvashatta a Magyar Élelmiszerkönyv 1-3/13-1 sz. 2004-es előíratának megfelelő passzusát:

"A párizsi, a baromfipárizsi, a krinolin, a virsli, a baromfivirsli, a sonkás felvágott, a zala felvágott, az olasz felvágott, a nyári turistafelvágott és a csemege debreceni termékekben az étkezési melléktermékeket a késztermék tömegére vonatkoztatva, összesen legfeljebb 10% (m/m) mennyiségben szabad felhasználni, de csak hőkezelt készítményekben, azzal a kikötéssel, hogy a termékösszetételben a bőrkekészítmények nyers bőrkére számított mennyisége a késztermék tömegére vonatkoztatva legfeljebb 6% (m/m), ezen belül a bőrkepor mennyisége legfeljebb 2% (m/m) lehet. Bőrkepor és nyers bőrke együtt nem használható fel."

"A párizsi, a baromfipárizsi, a krinolin, a virsli, a baromfivirsli, a sonkás felvágott, a zala felvágott, az olasz felvágott, a nyári turistafelvágott, a csemege debreceni megnevezésében alkalmazható az extra, a príma, az eredeti vagy egyéb, a kiválóságra utaló jelző, ha a termék előállításához nem használnak sertés- és marhavágás étkezési melléktermékeit, valamint – legfeljebb 1% (m/m) nem húseredetű fehérje (izolátum vagy koncentrátum) kivételével – állati és növényi eredetű, feldolgozott anyagokat. A termékek izomfehérje-tartalma az összes fehérjetartalom legalább 80%-a (m/m) legyen. Ezeket a termékeket csak fogyasztói csomagolásban vagy egyéb egyértelműen azonosítható módon szabad forgalomba hozni."

Röviden és közérthetően: az 1. osztályú áruban nem lehet bőrke, bőrpép, ipari szalonna és hasonlók, a 2. osztályúban igen.

Akkortájt egyszer végignéztem az egyik közismert nagy áruházláncunk virslikínálatát és egy erős szemüveget feltéve átböngésztem az apróbetűs részeket is. Igazán bő volt a sertés-, baromfi- és pulykaalapú választák, a számbeliségre egyáltalán nem lehetett panasz. A fentiekben leírtak szerint a gyengébb kategóriához tartozott 33 különféle virsligyártmány, a második, jobb minőséghez 6 féle. Igaz, ez utóbbiaknál kettőnél bizonytalan voltam, hogy ide vagy a gyengébbekhez soroljam, mivel nem volt egyértelmű a többi alkotó leírása. Vagyis a termékek kb. öthatoda a silányabb 2. osztályú kategóriába tartozott.

Néha szóját is tartalmaz az olcsóbb árfekvésű virsli. A szójával magával nincs semmi baj, hiszen a szójafehérje teljes értékű tápanyag és sokfelé használják a világban. De más dolog a virslit szójával hígítani és megint más dolog egy kifejezetten szója alapú hagyományos étel, például a tofu.

Érdekes módon, a 2009-es kiadásban ez a rész határozottan "puhább" lett:

"1. A termékek adott megnevezése megkülönböztető jelzővel vagy kiegészítéssel látható el.
2. A párizsi, a krinolin, a virsli, a Zala felvágott, a nyári turistafelvágott és a csemege debreceni megnevezésében alkalmazható az extra, a príma, az eredeti, a különleges, vagy más egyéb, a kiválóságra utaló jelző, ha:
a) a termékek hústartalma a késztermékre vonatkoztatva legalább 1,3-szorosa a megkülönböztető jelző nélküli terméknek, és
b) a termékek előállításához csak húseredető fehérjét használnak."

Még érdekesebb módon a 2016-ban megjelent változat már semmi ilyesmit nem tartalmaz. Mindössze az összetevők lényeges adatait közli, például:

"4. A megnevezésben "májpástétom" szót viselő terméknek sertés, szarvasmarha, pulyka állatfajokból származó máj esetében legalább 35% (m/m); csirke és vízi szárnyas állatfajokból származó máj esetében legalább 50% (m/m) májat kell tartalmaznia.
A "májpástétom" szót viselő termék nevében az adott állatfaj nevét (így különösen sertés, marha, borjú, csirke, pulyka, kacsa, liba) fel kell tüntetni, ha a termék májtartalmának legalább 70% (m/m)-a az adott állatfajból származik."

Vagy:

"Párizsi vagy parizer

1.1. Legalább 55 mm átmérőjű, természetes vagy műbélbe töltött húspépet (prádot) tartalmazó, főzéssel hőkezelt, füstöletlen, füstölt vagy füst ízesítésű homogén metszéslapú termék.
1.2. A jelölés szempontjából a hústartalom a késztermékre vonatkoztatva legalább 51%. A csontokról mechanikusan lefejtett hús mennyisége ezen felül a késztermékre vonatkoztatva legfeljebb 10%.
1.3. Minőségi jellemzők
1.3.1. Kémiai jellemzők

Összes fehérjetartalom legalább 11,0% (m/m)
Víztartalom legfeljebb 70,0% (m/m)
Zsírtartalom legfeljebb 23,0% (m/m)
Nátrium-klorid-tartalom legfeljebb 2,2% (m/m)

stb..."

A szabványok nagyon helyesen megkövetelik az összetétel feltüntetését. A kötelező minimális adatokon túl azonban többet is fel lehetne tüntetni, ezt nem tiltja a törvény. Például a kolbász- és felvágottfélék esetén nem mindig közlik szám­szerűen, hogy mennyi sertés- és/vagy marhahúst tartalmaz (igaz, a helyzet sokat javult az utóbbi években).

Mindenki maga dönti el, hogy mit vesz meg – a magam részéről igyekszem messze kerülni az ipariszalonna vagy bőrpép által olcsóbbított virslit.

Végül még egy "húsos dologra" felhívnám a figyelmet. A fenti szabány szerint:

Nem számít a jelölés szempontjából húsnak a 853/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet I. mellékletének 1.14. pontja szerint a "mechanikailag szét­választott hús, azaz csontokról mechanikusan lefejtett hús [angolul: Mechanically Separated Meat, MSM] (a továbbiakban: csontokról mechanikusan lefejtett hús). A csontokról mechanikusan lefejtett hús nem számítható be a hús­tartalomba..."

Vagyis ha egy húsárú összetételében az szerepel, hogy "51% sertéshús, 12% csontokról mechanikusan leválasztott hús", akkor a hústartalom hivatalosan 51% és nem 63%!

Ki és hol készítette?

A fennálló jogszabályok nagyon helyesen megkövetelik az áru nyomon­követhetőségét. Azonban ezzel a fogyasztó sokszor igen barátságtalan formában találkozik – másszóval úgy teszik elé az árut, hogy "ugyan mit érdekel, ki készítette? Vedd meg és edd meg, ne kérdezősködj!". Ugyan mi másként értelmez­hetnénk, azt a gyakorlatot, hogy nagyon sok terméken az szerepel:

Forgalmazza: X Kft
Származási hely: EU
és még pár kódszám

Az X helyébe bármelyik kisebb vagy nagyobb áruház(lánc), importőr neve behelyettesíthető. Tudom, hogy sok kereskedő a következő mondatért esetleg nagyon felhorkan, azonban erről a megoldásról a véleményem a következő:

Ha az előállító cég nem írja rá a nevét és címét a termékére, akkor ezt úgy veszem, hogy a termék minősége olyan gyenge, hogy szégyelli a nevét adni hozzá (mégha ez egy áruház ún. "saját márkás terméke" is). Ezért az ilyen árukat többnyire visszateszem a polcra. Másoknak is ajánlom ezt az eljárást.

Tudom persze, hogy van sok kivétel, sok minőségi és egy adott lánc számára készített terméken ott van a pontos név és cím. Azonban a "no-name" élelmiszerekkel szemben ugyanolyan bizalmatlan vagyok, mint a "no-name" számítógépekkel és egyéb műszaki cikkekkel szemben. A vég­felhasználót kevésbé érdekli, hogy milyen úton jut el hozzá egy termék, és mi a vissza­követhetőségi kódszám, sokkal inkább az, hogy pontosan ki és hol készítette. Tisztelt jogalkotók, ezt miért nem kötelező ráírni?