D'ni társadalma és története




Gan király

(A jegyzetfüzet a városban, a Királyok Termében (rotunda) található)


Gan d.i. 2015-ben, 144 éves korában foglalta el a trónt. Bár nem volt meggyőződve, hogy a Nagy Király csakugyan olyan nagy volt-e, már ami Yahvot is illeti, Gan közel sem volt olyan despota, mint az apja.

Sajnos sohasem adódott rá igazán alkalma, hogy sokat tegyen a népéért, mert nagyanyja "bűnei" rányomták a bélyegét uralkodására.

Hat hónappal Gan koronázása után bukkantak fel a járvány első tünetei. [1] Idővel a Gyógyítók felfedezték, hogy a járvány abból a betegségből fejlődött ki, amelyet Ahlsendar hozott létre Pento megsemmisítésére. A betegség átalakult változata a d'niak élethosszát a felére csökkentette és tömegesen okozott meddőséget. Idősekre és fiatalokra a betegség egyaránt gyorsan lecsapott szívzavarok formájában.

A járvány megjelenése és az azt követő bejelentés, hogy betegség hasonló ahhoz, amit a Nagy Király kreált, jó okkal szolgált a népnek, hogy a Nagy Királyt hibáztassa a történtekért. Csak nagyon kevés ember tudott arról, hogy Jolatha kinyittatta a sírt. Akik tudták, azok nem beszéltek a sír feltöréséről, vagy ha igen, nem hallgattak rájuk. Számos feljegyzés utal rá, hogy a járványt a Nagy Király hibájául rótták fel.

Az általános meddőség ellenére meglepő módon Gannak csak született egy fia 2050-ben. A Király húsz évvel később, 199 éves korában halt meg, mindössze 55 évnyi uralkodás után (a legrövidebb ideig valamennyi Király közül).

Gan egy lassan haldokló népet hagyott a fiára, fizikailag és érzelmileg is, s a láthatáron nyoma sem volt a gyógymódnak.

[1] A járvány D'ni lakosságának az egynegyedét pusztította el, s a születési rátát a felére csökkentette, míg meg nem találták az ellenszerét 2262-ben

.

Vissza