D'ni társadalma és története




Asemlef király

(A jegyzetfüzet a városban, a Királyok Termében (rotunda) található)


Asemlef 5999-ben 54 évesen kapta meg a trónt.

Asemlef filozófiailag összezavarodott (a Látnok vs. Gish vs. a Nagy Király és Tevahr), de fejlett technikai szinvonallal rendelkező népet kapott örökül (sok nagy bányaipari konstrukcióval és tudományos ismerettel). Nagy iramban terjeszkedtek a barlangban s egyre kevésbé támaszkodtak a kívülálló kultúrákra. Egyúttal a múltjukra is árnyékot vető harcok minimálisak voltak. [1]

Asemlef a békés irányzat folytatója volt, igyekezett senkit sem elszigetelni, inkább üdvözölt, legyen bármilyen is a meggyőződése, hite.

Úgy tűnik, hogy a különféle vallási ideológiák közül egyikkel szemben sem foglalt állást, mindegyiket szabadjára engedte s a vallási csoportosulásoknak egyforma jogai voltak az ingatlanok vagy állami segítség stb. iránt.

Míg a különféle hiedelmekkel nem sokat foglalkozott, saját magának olyan világot teremtett, ami addig ismeretlen volt D'niban. Bár Asemlef nyilvánosan nem szólt róla, az általános vélemény és a történelmi feljegyzések is arra utalnak, hogy Asemlefnek igen sok szolgája volt, a legtöbbjük idegen Korokból. Sőt, Asemlef ezeket a szolgákat erőpróbákra hívta ki. Nehéz részleteket találni, de úgy tűnik, hogy ezek a kihívások vadászatoktól kezdve a szolgák közötti gladiátor stílusú harcokig terjedtek. Bármiféle ténykedések is történtek, az biztos, hogy a nagyközönség részéről nem volt semmiféle hangos tiltakozás miattuk.

A filozófiai vagy vallásos hiedelmek helyett Asemlef a bányászat fejlesztésére, új városnegyedek építésére fókuszált, s hogy minden osztály egyenlően részesüljön a szociális és kulturális javakból. Ami a kívülállókat illeti, Asemlef nyilvánosan is kijelentette, hogy apjának az összes Céhre vonatkozó rendelete nem volt reális, s hogy valamennyire mindig is szükség van a kívülállók bevonására. A Király tudta, hogy ez a kijelentése több csoportot is bosszantani fog, s ezért a Királyok közül ő volt az első, aki több szélsőséges csoportot, frakciót is meginvitált a palotába az álláspontokat megtárgyalandó.

Bár ezeken a találkozásokon nem születtek döntések, nyilván hozzájárultak a csoportok lecsillapodásához, s kedvező hangulatot teremtettek egy esetleges jövőbeli megállapodáshoz.

Kürölbelül ugyanebben az időben az Írók Céhének két fontos írója is csatlakozott a Yahvo Íróihoz. [2] Addig az időpontig ez a csoport – hitük szerint feladatuk a Tökéletes Kor [3] megírása volt – meglehetősen kicsi volt.

A legtöbb akkori népszerű frakciónak vagy kultusznak Yahvo Íróihoz hasonlóan így vagy úgy Yahvo volt a középpontjában. A régi kultuszok (például A Fa vagy a Szent Kő) legnagyobbrészt eltűntek és utat adtak az egymással vitatkozó Yahvo hiteknek.

Asemlef 6284-ben halálozott el, 339 éves korában és a trónt a harmadik (legfiatalabb) fiára hagyta.

[1] "Kerath útja", írta Fhal, 6985
[2] Érdemes megemlíteni, hogy a Yahvo Írói a három legnagyobb d'ni szekta egyikévé nőtte ki magát.
[3] A legtöbb d'ni hite szerint az Ítélet Kora után vagy a Tökéletes Korba, vagy Jakooth Korába fog érkezni. Nyilván mindenki a Tökéletes Korba szeretett volna bejutni, azonban természetesen sokféle hiedelem volt arra nézve, hogy miként is lehet ezt elérni.


Vissza