(Ráma – A végső megoldás)

Richard New Yorkba érkezve mindent úgy talál, ahogy több évtizeddel korábban elhagyták. Egykori lakásuk is érintetlen, még az a komputerterminál is, amivel érintkezhet a Rámát irányító misztikus intelligenciával – az viszont csak olyan utasítást, kérést vesz figyelembe, ami a közvetlen létfenntartással van kapcsolatban, s csak a Ráma külső szenzorai, kamerái érhetők el Richard számára. Berendezkedik, két új törperobotot készít, hogy azokkal segítse elő Nicole megmentését. Ez kémregénybe illő szervezkedést igényel.

New Edenben a börtönben ülő Nicole-t a zsarnok Nakamura nem tudja megtörni, ezért árulás vádjával halálra ítélik. A kivégzés előtti éjszakán egyszer csak hirtelen áramszünet támad, megváltozik az őrbiotok programja, s megjelenik Richard két apró robotja. Nicole-t megszöktetik, s ideiglenesen egy közeli barátja, Max Puckett farmer egy földalatti rejtekhelyen elbújtatja. A hatalom őrjöng, s minden apró zugot átkutatnak, de hiába. Néhány hétre rá a további szökést is megszervezik, kalandos úton, a víz alatti alagúton keresztül. Nicole halálosan kimerülten (több évtized eltelt már, s a szíve is időnként rendetlenkedik) találkozik Richarddal, aki New Yorkba viszi.

New Yorkban az aviánok egykori tanyája kihalt, de az oktospiderek negyede, bár csendes, nem. Innen kiindulva újabb hosszú felfedezőutakat tesznek, megtalálják például azokat a berendezéseket, amelyek a kért dolgokat megszintetizálják, sőt egy elhagyott raktárban a Norton kapitányról és társairól formázott "kikapcsolt" biotokat is. Az oktospiderekről még most sem tudják eldönteni, hogy csakugyan ellenségesek-e, de azért tisztes távolban tartják magukat tőlük. Az egyetlen, amit tudnak róluk, hogy hangok helyett szinkódokkal kommunikálnak, a fejrészükön gyors ütemben váltakozó színes csíkokkal.

Közben megszervezik a New Edenben maradt családtagjaik és egy-két legközelebbi ismerősük szökését is, bár az ottani borzasztó állapotok ellenére nem mindenki jön nagy lelkesedéssel, Max Puckett és Elli férje, az orvos Robert például. Végül is mindannyian együtt vannak, s egy darabig csendesen folyik az életük, a legifjabb generáció nagyszerű játszótársra talál a közben kikelt gyerkőc avianokban.

A nyugalomnak azonban pár hónap után vége szakad: New Eden katonái megjelennek New York falainál is. Kénytelenek biztonságosabb helyre visszavonulni, az egyetlen lehetőség az oktospiderek nem túlságosan bizalomgerjesztő negyede. Kezdetben minden rendben van, ám egy nap arra ébrednek, hogy a kijáratokat lezárták, mozgásterük mindössze néhány helységre korlátozódik. Hamarosan jó néhány oktospider jelenik meg és kettejüket, Elliet és egy másik nőt elrabolják.

Megpróbálják őket felkutatni az ismét megnyílt alagutakban, de hiába. Pár hét múlva üzenetet kapnak, amelyben a nők tudatják, hogy jól vannak, semmi vész, az oktospiderek rendesek. Ezt szkeptikusan veszik tudomásul, azonban hamarosan újabb jelzés érkezik: az oktospiderek Richardot és Nicole-t találkozóra invitálják. Több napig követik az előttük repülő nagy világító bogárszerűségeket a Ráma eladdig feltáratlan déli féltekéjén, ahol leginkább kertekre emlékeztető növénykultúrákat látnak. Végül egy hatalmas zöld palotaféle épülethez érnek: "Megérkeztünk Oz Smaragdvárosába – de van-e benne varázsló?" A megnyíló kapun belépve a két nő, Elli és Eponine borul a nyakukba, oktospiderekkel körülvéve.

Kiderül, hogy az oktospiderek egyáltalán nem ellenségesek, sőt. Az "emberrablást" kényszerűségből tették, mivel semmi módon nem tudtak kommunikálni az emberekkel. Az eltelt néhány hét alatt Ellie elég jól haladt színkódokon alapuló nyelvük tanulásában (az oktospiderek süketek lévén az emberek szájmozgását értik meg). Eponine-t pedig, aki már régóta egy gyógyíthatatlan vírusbetegségben szenvedett (afféle 22. századi AIDS), meggyógyították.

Az oktospiderek a biológiai tudományok nagymesterei. Életformájuk is bonyolult: ők maguk is több polimorf változatban léteznek (hasonlóan a hangyához vagy méhekhez), ráadásul több más élőlénnyel élnek szimbiotikus közösségben. Orvosi technikájuk és jóval az emberi felett van. Bár már a földi orvostudomány is alkalmaz miniatűr, a testbe építhető érzékelőket, Nicole-t nagyon meglepik, sőt megriasztják a testbe mászó apró féregszerű félintelligens biológiai robotok, amik nagyon komplex orvosi feladatokat tudnak elvégezni.

Hamarosan mindannyian visszatérnek a többiekhez New Yorkba, azonban a nyugalom nem sokáig tart. Megjelennek New Eden katonái. Ezért az oktospiderek felajánlják, hogy véglegesen költözzenek hozzájuk a Smaragd Városba. Így is történik, Ellie férje kivételével, aki erre nem hajlandó, inkább vállalva a kockázatot, visszatér New Edenbe. Jó ideig élnek az oktospiderek városában, közben alaposan megismerik új barátaikat: furcsa biológiai felépítésükből fakadó étkezési, szaporodási stb. szokásaikat, életüket, városukat és orvosi tudásukat (ez utóbbira többször is szükség van: Nicole szíve egyre jobban rendetlenkedik). Az írók alaposan szabadjára engedték itt is a fantáziájukat. Az egyetlen zavaró körülmény, hogy bár "hivatalosan" egyáltalán nem foglyok, az oktospiderek nem engedik, hogy elhagyják a várost. Azonban alig egy év múlva ismét hallat magáról New Eden: felfedezik a Smaragdvárost. A new edeniek technikája is fejlődik, már képesek helikoptereket is készíteni, s egyre közelebb irtanak mindent, dobálják a bombákat. Az oktospiderektől is idegen a harc, a katonai szellem, viszont jócskán vannak annyira fejlettek, hogy ők győzzenek – azonban nem technikai, hanem biológiai fegyverrel. Ennek bevetése előtt azonban Nicole és Richard ragaszkodik hozzá, hogy egy utolsó békekísérletet tegyenek, bármilyen veszélyes is legyen az. Richard és egy oktospider fehér zászló alatt el is indul. Hamarosan el is fogják és New Edenbe viszik őket. A zsarnok Nakamura azonban feltétel nélküli megadást követel, s mikor Richard erre nem hajlandó, egyszerűen bebörtönzik és kivégzik őket.

Ez eléggé lehangoló rész. Az egyik legszimpatikusabb főszereplő halála helyett nem lehetett volna valami mást kitalálni?

Az oktospiderek bevetik első biológia fegyverüket, egy vírust, amely minden 35-40 év feletti embert 1-2 nap alatt elpusztít. Nicole lánya, Katie, aki eddig a hatalom feltétlen kiszolgálója volt, az apja meggyilkolása miatt meghasonlik önmagával, pásztoróra ürügyén Nakamura közelébe férkőzik s lelövi, majd öngyilkos lesz. A megmaradt katonaság azonban gyilkos dühvel folytatja a Smaragdváros bombázását. A Rámát irányító értelem ekkor úgy dönt, hogy most már elég: mindössze Nicole kap egy rövid figyelmeztetést, hogy hamarosan felgyulladnak a Ráma belső fényei, és ezután két perc múlva minden élőlény elalszik, s aludni fog az út hátralevő részén (még kb. 13 év van a tau Cetiig... ) Így is történik.

A Tau Cetinél, egy négy óriási gömb alkotta Állomás mellett, egy kisebb űrhajóban ébrednek. Az emberek és idegenek itt zsúfoltan élnek együtt, de mint közlik velük, csak ideiglenesen, amíg megfelelően átalakítanak számukra egy újabb űrjárművet. Régi ismerősük, a Sas is megjelenik. Az emberek egy része nem okult a történtekből, zúgolódnak az idegen fajok jelenléte miatt. Nicole, akinek biológiai kora már 90 év körül jár, állandó orvosi felügyeletre szorul, beépített mikroszenzorok figyelik a szívét. Nicole-nak nagy megrázkódtatás volt Richard és Katie halála, s most újabb, de ezúttal pozitív elé néz: kiderül, hogy az Állomáson van sok évtizede elszakadt lánya, Simone és férje, Michael a gyerekeikkel. Előbb azonban újabb próbatétel az embereknek. A biotok közlik, hogy elkészült az új űrhajó-otthon. Három fizikailag teljesen elválasztott részből áll, a három faj számára, egy az embereké – de nem mindenkié. Az emberek ugyanis megmérettettek: legtöbbjük alkalmatlannak bizonyult arra, hogy más fajokkal együtt, magasabb szintű életet éljenek – természetükből eredendő idegengyűlöletük és agresszív hajlamuk miatt. Az embereket két csoportra osztották, nagyobbik részük, a nem megfeleltek kerülnek az új űrhajóra-otthonra, nincs apelláta. Itt fognak élni tejben-vajban fürödve, de mindörökre bezárva (s csak Nicole tudja, hogy sterilen, új nemzedék nélkül). Nicole és családja, barátaik azonban maradnak, 1-2 szomorú kivételtől eltekintve.

A Sas sok érdekes dolgot tud, mivel őt a Rámáénál magasabb értelem, az Állomásé alkotta. Bár Nicole-lal, mint kivételes emberrel sokszor kivételeznek, bizonyos dolgokra azonban nem kap választ – mint egyszer a Sas bevallja Nicole-nak, ő sem tudja, ki vagy mi alkotta az Állomást. Az egyik nap átviszi Nicole-t (aki már tolókocsiban ül) az Állomáson élő lányához és Michaelhez. Egy tökéletes mikrovilágban élnek néhány teljesen emberi biottárssal. Michael, aki már úgy 120 éves körüli, mindössze hatvannak néz ki – kiderül, hogy az Állomás orvosi tudása felmérhetetlen. Négy természetes gyerekük született, s mintegy ezer lombikbébi utódjuk, ki tudja, mi a célja ezzel az Állomás értelmének. Óriási a viszontlátás öröme mindkét oldalon, de Nicole érzi, hogy valahogy már elszakadtak egymástól. A Sas és Dr. Blue közli, hogy a vizsgálatok szerint a szíve már csak 1-2 napig bírja. Ha azonban alávetné magát műszív beültetésnek és egy általános regenerálásnak, akkor ő is élhetne tovább, akárcsak Michael. Nicole elutasítja, úgy érzi, nincs joga több élethez, mint amit a természet adott neki.

És most kezd lehullni a lepel a végső megoldásról, hogy ki vagy mi van a Rámák, az Állomások mögött. Simone-nal és Michaellel együtt él egy, a Sasnál még magasabb rendű, alakilag teljesen ember biot, "aki" a St. Michael névre hallgat (itt most túl hosszú lenne belemenni, miért). Ő már választ tud adni a legalapvetőbb kérdésre: kifélék a rámaiak, a Rámák, az Állomások alkotói? Akik megfigyelik a galaxis minden értelmes faját?

A galaxisunkban levő sok ezer, tízezer vagy több Állomást a galaxis középpontja környékén található Első Állomás irányítja, ez fogadja és dolgozza fel az Állomások adatait. A világegyetem minden galaxisában van egy Első Állomás, amelyeket nem sokkal a Big Bang, a Nagy Robbanás után hoztak létre. Ezek az Első Állomások a világegyetem teljes léte alatt, amíg az meg nem semmisül a Nagy Összeomlásban, gyűjtik és továbbítják az emberi ésszel felfoghatatlan mennyiségű adatot. Azonban nemcsak egy világegyetem létezik, hanem számtalan volt, van és lesz. És hová mennek az adatok, ki hozta létre az Első Állomásokat? A Teremtő.

Itt van az a pont, ahol sokan esetleg lecsapják a könyvet Marhaság! felkiáltással. A könyvbeli ateista Nicole és a földi katolikus hitű Michael sem egykönnyen tudja ezt befogadni. Azonban paradox módon ez Nicole-nak (és a hasonlóan gondolkodó olvasóknak) megy könnyebben. Jobb szó híján nevezzük bárhogyan is, a könyvbeli Teremtő vagy Isten, nem azonos a földi vallások, bibliák és templomok irracionális, transzcendens istenével! Ez egy racionális valami vagy valaki, s nincs értelme, nem lehet azon gondolkozni, hogy "milyen, mekkora, hogy nézhet ki, hol élhet." Egy hangya tudati szintje nagyon alacsony, s számára egyszerűen felfoghatatlan az ember vagy az űrhajózás – de ettől még az ember egy létező valami. Ugyanekkora vagy még nagyobb az ugrás az embertől a Teremtőig – elképzelhetetlen és felfoghatatlan számunkra, de ettől még nagyon jól el van.

Ez a Teremtő kísérletezik: rengeteg világegyetemet teremt, létrehozva bennük az Első Állomásokat, azok pedig az Állomásokat, azok meg a Rámákat, hogy megfigyeljék a világegyetem evolúciója során létrejövő életformákat. Minden kozmikus tojást, ősatomot, amiből a Nagy Robbanással létrejön egy új világegyetem, más kiindulási paraméterekkel lát el, így az eredmény is kicsit más lesz. Miért? A Teremtő ugyanis meg akarja alkotni az abszolút harmonikus, tökéletes világegyetemet, ezért kísérletezik a paraméterekkel: minden egyes világegyetem egy pont azon a hiperfelületen, amely a változók összefüggését ábrázolja, s amellyel az optimalizációt végzi (bocsánat a kissé technikai megfogalmazásért). Röviden és nagyon tömören ennyi. Mint írtam, ezt el lehet egy velős szóval is intézni, de el is lehet morfondírozni rajta.

És a történet vége. Nicole tudja, hogy már csak napjai, órái lehetnek hátra, szíve a rohamok után már csak a mikrotechnika és gyógyszerek segítségével dobog tovább, bár az Állomás felajánlotta neki, mint magasan az átlag feletti egyénnek, a tökéletes gyógyulás lehetőségét s élhetne tovább a családjával. Ő azonban mást kér. Az Állomás négy óriási gömbből, modulból áll. A negyedik a Tudás modulja, ahová a Sas szerint eddig még élőlény nem léphetett be, s ő sem tudja, hogy mi rejtőzik ott. Nicole arra kéri, hogy továbbítsa kérését: utolsó óráiban szeretné megnézni a Tudás modulját, azzal, hogy nem kíván onnan visszatérni: amikor újabb szívroham éri, ne történjen semmi orvosi beavatkozás.

Másnap a Sas közli, hogy Nicole kérése mérlegeltetett és elfogadtatott, az ő memóriáját pedig újabb adatokkal töltötték fel, így ő lesz Nicole kísérője. A Tudás moduljába van összegyűjtve a galaxisról nyert minden adat, s három részre oszlik, a múlt, a jelen és a jövő övezetére, az első kettőbe léphetnek be... A galaxis hatalmas háromdimenziós térképén bármely részlet kinagyíttatható, s gyorsítva lejátszatható a múlt. Különböző színek mutatják, ahol egy-egy értelmes civilizáció megszületett, s ahogy fokról-fokra meghódította a környező csillagokat, majd több-kevesebb évmillió múlva mindegyik elenyészett. De "zoomolni" lehet az oktospiderek szülőbolygójára is, miként néznek ki a városaik a levegőből. Sőt Nicole kérésére a Nagy Robbanásig, a Big Bangig vissza lehetett menni. "Azelőttről nincs felvétel. De azt mondták, hogy valami energiaátvitellel képződött az az anyag, amiből az ősrobbanás kiindult."

Nicole érzi, hogy közeledik a végső szívroham. Tudja, hogy amióta a Rámába léptek, sok-sok évtizeddel ezelőtt, a szenzorok és memóriamodulok minden pillanatukat megörökítették. Arra kéri a Sast, hogy láthassa még egyszer a férjét, a családját. Ekkor, mintegy színpadszerűen csakugyan megelevenednek gyors egymásutánban élete különböző pillanatai. Nicole a tolószékkel be is hajthat a "pillanatba", ekkor ott minden megmerevedik, az idő mintegy befagy. Nicole észreveszi, hogy az egész nem egyszerű holovideó, a szereplők és a tárgyak fizikailag teljesen valóságosnak érződnek. "Fejlett technológia... " – feleli a Sas. Nicole arra kéri, hogy mutassa meg Richard életének utolsó pillanatait a börtöncellában. Nicole ekkor utolsó erejével felkel a tolószékből, belép a színre, Richárdhoz megy, s szívének legutolsó dobbanásakor átöleli.