Uru végigjátszás 3.

Gahreesen

Megérkeztél a Gahreesen Korba (a fórumokon néha a Garrison (laktanya) névvel is találkozhatsz). Itt található az egykori d'ni Felügyelők Céhének a kiképzőközpontja két forgó erődben.

A földszint

Az épület közepén levő aknaszerű terem (well) az érkezési pont. Egy táblát látsz "Szerezd meg a KI-t" felirattal. Továbbhaladva a fogadószobán keresztül egy körfolyosóra jutsz, az auto­matikusan csukódó és nyíló ajtók azonban még nem működnek. Csak egyfelé haladhatsz, míg egy kisebb szobába érsz, ahol rácsos rekeszek vannak körben. A szobát átkutatva az egyik rekeszben egy eldugott bahro kapcsolókőre, egy kőlapra erősített vászondarabra bukkansz.

A kapcsolókövekkel is lehet más Korokhoz kap­csolódni, oda át­menni. Az első hasz­nálat után a meg­felelő kap­csolat meg­jelenik az illető Kor Könyvében. Tegyél egy kerülőutat és próbáld ki. Egy erkélyen találod magadat. Az erkély a Bevin nevű Társaságban van. (A Társaságok a régi D'niban az azonos érdeklődésű, emberek, barátok közös lakóhelyei, kulturális és szórakozó központjai voltak.) Egy pillantást vethetsz felülről a Társaságra, a hátad mögött pedig egy furcsa hieroglifákkal telerajzolt kőlap van, egy ún. bahro kőlap. A hieroglifákat, rajzokat nem árt feljegyezni, mert eléggé homályos utalásként segítenek kitalálni a Yeesha küldetés végjátékának teendőit. Az erkélyről nincs más kiút, mint visszakapcsolódni a derekadon viselt könyvvel Reltora. Itt vedd észre, hogy a könyvespolc nyolcadik helyén megjelent egy új könyv, benne a megfelelő kapuképpel az erkélyre (mint említettük, ha a kiegészítőcsomag is installálva van, ez a könyv már eleve ott van a polcon. Ekkor csak egy új oldal adódik a könyvhöz). Ezután a polc második könyvét használva térj vissza Gahreesenbe.

Továbbhaladva a következő helységben egy nagyobbacska masinára (KI-diszpenzer) buk­kansz, ez adja ki az KI-ket. A közepét meg­érintve a kezedet egy nyílásba dughatod és megkapod a karóraszerű KI-t. Ez egy fontos d'ni kommunikációs eszköz. Sajnos, csak az Uru online változatában tud igazán sokat, most egyelőre csak fényképeket készíthetsz vele (F5 gomb vagy a KI-n levő szemre kattintva; a KI-t magát az F2 gombbal vagy az alsó menűsorból nyithatod ki).

A következő szobát egy széles repedés szeli ketté. A szélére állva át kell ugorni. Ha vé­letlenül beleesnél, az se nagy baj (ismét használnod kell a Relto Könyvet), ha nem, akkor is vizsgáld meg felülről. A hasadék túloldalán egy omlást, nagy halom tör­meléket találsz, alaposan vizsgáld át! Balra egy ajtón kijutsz a körfolyosóra. A páncélajtók nem működnek, valami más utat kell találni. Ha ez sikerült, akkor egy kétoldalt rácsos ketrecekkel teli helységbe jutsz, egyik végén nagy omlással. A ketrecek tetejére felmászhatsz. Az egyik oldalról egy deszkán keresztül az omláshoz mehetsz, innen a leomlott falon óvatosan, lassan lépve, kicsiket ugrálva feljutsz egy keskeny peremre. A mélység felett egy újabb deszkán egyen­súlyozva át lehet jutni a túloldalra. Az első ügyességi rész.

Eddig egyébként már két Yeesha-vásznat is kellett találnod.

A deszka után hamarosan kijutsz az emeleti körfolyosóra. Továbbvezető út látszólag nincs. Az egyetlen érdekes dolgot egy széles repedésben találod: furcsa módon mozog a fal. Ahogy bejutottál a falba, ugyanolyan módon kell kijutni. Több-kevesebb próbálkozás után megérkezel a generátor terembe, amely az egész erőd áramellátását biztosítaná, ha be lenne kapcsolva. De nincs.

Nézz alaposan körül. Elsőként azonnal érintsd meg a megtalált Yeesha-vásznat. Talán rájöttél már, hogy ezek nagyon hasznos módon könyvjelzőként is működnek: a reltoi Gahreesen könyv legelső oldalán is megjelent egy kézjel. Ha ezt megérinted, akkor a Korban ahhoz a vászonhoz érkezünk, amelyiket utoljára megérintettük (a könyvben tovább­lapozva persze továbbra is hasz­nálhatod a kapuképeket.)

Találsz még egy kapcsolótáblát és két pedált, ezek azonban most nem működnek, nincs áram. Ráállhatsz egy nyomásérzékeny lemezre is, ekkor egy súly húzódik fel mögötted és fények kezdenek villogni. Nézz ismét körül. A megoldásnak lassan körvonalazódnia kell.

Ha beindult az áramellátás, működnek az ajtók, sokkal könnyebb a közlekedés. A liftek is működnek, keresd meg őket.

A tető

Ha sikerült beszállni a liftbe, az felvisz a forgó erőd tetejére. Gyönyörködd ki magadat a tájban. Ha kimész a híd végére, egyértelmű, hogyan lehet továbbjutni a második, még hatalmasabb forgó erődbe, a kiképzőközpontba. Először át kell ugrani a két forgó erőd közötti sziklatoronyra. Állj a híd végére, majd amikor a híd már odafordult a sziklához, azonnal csinálj egy helyből futóugrást. Inkább egy pillanattal előbb, mint később.

(Ha kivársz a híd végén egy teljes fordulatot, észreveheted, hogy egy másik, jóval alacsonyabb sziklára is le lehet ugrani. Ez zsákutca, de legalább megnézheted közelről, milyen egy felügyelő-jel a földben. Annak idején ezzel jelölték meg az elfogadott, hibátlan és hivatalos Könyvek Korait, egyféle engedély volt a használatra.)

Ha sikeresen landoltál a két erőd közötti lapos sziklatornyon, azonnal érintsd meg a Yeesha-vásznat, így ha a továbbiakban balesetet szenvednél, egyből ide térhetsz vissza. A tetőről egy rámpán lemehetsz az alsóbb peremre is. Körbenézve magad alatt egy alacsonyabb és egy nagyon apró sziklatorny látszik, valamint egy nagy kapu (bahro-kapu), ami az ún. bahro-barlangba vezet. De mint a sivatagban, ez is csak akkor nyílik, ha már az összes vásznat megtaláltad. Most is leugorhatsz: a peremről egy helyből futóugrással az alacsonyabb sziklára, annak a széléről a kapuhoz. (Az aprócska torony elérése nehéz, sportkedvelők megpróbálhatják.)

A kiképzőközpont 1.

A szikla tetejének széléről át kell ugrani a nagyobbik építmény egyik hídjára. Ez még pontosabb időzítést igényel, mint az előző ugrás, bár ez a híd lassabban forog. Ha sikerült, menj be a kiképzőközpontba. Egy körfolyosóra jutsz, amelyből hat terem nyílik: két kon­ferenciaterem, két kontroll- avagy meg­figye­lőterem és két kiállítóterem szkafanderekkel és egy hengerszerű szerkezettel. Egyes helységek ablakaiból beláthatsz a középen található hatalmas gyakorlóterembe a megmászható gyakorlófallal (ez csak az online Uru-ban működik.) A konfe­ren­ciatermekben találhatsz néhány dolgot, többek között egy jegyzetfüzetet, tetején egy sárga cédulával (az erődrendszer leírása), valamint a KI általános leírását egy másikban. Egy bahro kapcsolókő pedig egy erkélyre vezet a városban (a városba vezető kapcsolatok az első használat után Relton egy barna könyvben, mint kapuképek gyűlnek össze, így könnyebb ismét eljutni ugyanarra ahelyre).

Az egész épületet bejárva is csak egy Yeesha-vásznat találsz – nyilván vannak még olyan részek, amik csak máshonnan érhetők el (ehhez már kaptál egy tippet!)

Gahreesen 2.

Ha végkép nem találtad volna meg egy másik Korban az idevezető utat:

Egy sötét és barátságtalan helyre érkezel, egy börtöncellába. Nézz körül, két dolgot is találnod kell a limlomok mellett. Az ablakon alig lehet kilátni, de a mozgó táj biztosít affelől, hogy az egyik gahreeseni erődben vagy. Egy alattomos padlólyukon keresztül juthatsz le a cellából a folyosóra. Itt tovább kell keresgélni, amíg rátalálsz egy felvezető létrára.

Egy újabb körfolyosóra vagy inkább erkélyre jutsz, ezúttal szerencsére a szabadban. Keresd meg az ajtót, amely egy technikai helységbe visz. Innen továbbhaladhatsz a kiképzőközpont tetejére. Miután megtaláltad az utolsó Yeesha vásznat is, következik az utolsó fizikai próba, eljutni a bahro-kapuhoz, ami a két erőd közötti sziklatoronyról érhető el. Menj tehát vissza Reltora, onnan Gahreesen kiinduló pontjára, ismét fel a lifttel a tetőre és ugorj át a nagyobbik jobboldali sziklatoronyra. Előtte ne felejtsd el ismét megérinteni a Yeesha-vásznat! Állj a peremre, az alacsonyabb sziklatorony felé. Futóugrás helyből. Állj a toronynak a bahro-kapu felőli szélére, centírozd a kapuhoz vezető út kezdetét (első személyben), majd hajrá... újabb helyből futóugrás következik. Ha szerencsésen megérkeztél, menj a kapuhoz. Ha nem sikerült volna a dolog, akkor Reltoról egyből visszatérhetsz ide, a középső toronyra, a Könyv elején a vászon képét megérintve. Gyakorlat teszi a mestert.

Ezután lépj be a bahro-kapun. Sötétben kell előrehaladni, közben hallhatod a bahrok nem valami bizalom­gerjesztő sikoltozásait. Hama­rosan felhangzik a kapcsolódás isme­rős hangja.

Bahro barlang

A Bahro barlang hivatalos neve egyébként D'ni Rudenna. Egy kék fényben villódzó barlangba érkezel. Szűk a hely, egy oszlopot látsz, mellette letekintve feneketlen, csillagokkal teli mélységet... Megszólal Yeesha is. Miután befejezte a beszédét, vedd magadhoz az oszlopot. Ezután térj vissza Reltora – de a szokott úton nem sikerül! Egy megoldás marad:

Egy ú.n. Relto lap található az alján. Le kell ugrani érte. A hasadékból Reltora visszatérve néhány rugdosható rönköt és nagy követ vehetsz észre. A folyosó falában valahol egy elég széles repedést található ahhoz, hogy átférj rajta. Egyet lent a hasadék után, a törmelékhalom mögött,
a másodikat az iménti rácsos ketrecek tetején.
Várj a mozgó fal előtt türelemmel és figyelj. A fogazott mozgó falon egy helyen széles repedés van (vagy a fal áll és az épület mozog?). Ebbe kell az alkalmas pillanatban beleugrani. Mielőtt a repedés megérkezik, közvetlenül előtte néhány törött fog, borda látható. Állj, illetve fuss készenlétben a shift és előre gombokat nyomva (icipicit jobbra fordulva esetleg), majd a repedés érkeztekor azonnal ugorj a szóköz billentyűvel. A lemezre állva egy súllyal működő ideiglenes áramgenerátort indítasz el. Addig kell a többi kapcsolót bekapcsolni, amíg van áram. A sorrendet próbálgatással lehet megállapítani. Ha közben kifogy az áram, előlről kell kezdeni az egészet. Először az első főkapcsolót kell felkapcsolni, aztán a két pedált megnyomni, majd a második főkapcsolót. Bár mindezek futva és kellő gyakorlattal egyszerre is meg­csinálhatók, inkább mindegyik után fuss vissza és állj rá a lemezre, míg a súly ismét teljesen felemelkedik. A második kapcsoló után beindul a főgenerátor. Ezután már nem kell sietni a maradék kettő, az ajtók és a liftek főkapcsolójának felnyomásával. A földszinten keresgéld őket. A kiképzőközpont egyik konferenciatermében van Simpson jelentése, azon egy sárga cédula. Olvasd el. Teledahnban, a tengerparti hátsó nagy gomba alsó termében, a lépcső alatt van egy ide teleportáló kapcsolókő. Érintsd meg a kéz jelét. Ugorj le bátran a csillagok közé...