Egyértelmű azonosítás

Egyszerűen és röviden: a káosz miatt. A legtöbb anyagnak rengeteg fantázia neve, kereskedelmi elnevezése van és ezek alapján nagyon nehéz azonosítani őket, mivel a világ egyik felén készült dolgokat sokszor a másik felén árulják. Bár a kémiai név egyértelmű, ezek igen hosszúak és a nem vegyészek számára érthetetlenek. Emiatt volt szükség egy egységes rendszerre, ezek Európában az E-számok, az USÁ-ban a CFR számok, az egész világra érvényes az INS-rendszer (ennek alcsoportját alkotják az E-számok). Például:

Ez nem csak a szintetikus anyagokra érvényes, hanem másra is, például:

Bár Észak-Amerikában, Európában és a többi fejlett országban igen szigorúak a szabályok, hogy mit lehet az élelmiszeriparban felhasználni és mit nem, ez nincs így a világ minden táján. A "Róza nagyi gyümölcs­kivonatával" színezett kompót enélkül bármit tartalmazhatna: egy európai Róza nagyi esetén lehet, hogy ártalmatlan szederlét, de egy több ezer kilométerrel délebbre élő Róza nagyinál lehet, hogy egy nem is egészen ártalmatlan trópusi bogyóét. A nem egységes anyagok kezelését pedig muszáj valahogy szabványosabbá tenni: a rántást a konyhában bárki úgy csinálja, ahogy akarja, de iparilag ez nem tehető meg, a pontos körülményeket, összetevőket rögzíteni kell.

A gyógyszereknél is hasonló a helyzet: ugyanaz a hatóanyag rengeteg fantázianéven kerül forgalomba. Emiatt van minden hatóanyagnak egy nemzetközileg elfogadott ún. generikus neve (INN név), amit fel kell tüntetni a dobozokon.

Stabil, megbízható minőség

Másik dolog, hogy a nagybani gyártásnak biztosra kell mennie, ez pedig csak összetételére nézve megbízhatóan állandó, mindig azonosan viselkedő anyaggal tehető meg: ha otthon a konyhában nem verődik fel a tejszínhab, vagy összecsomósodik a besamel mártás, legfeljebb mérgesek leszünk és újra kezdjük. Egy üzemben vagy akár egy kis cukrászdában viszont ha öt köbméter vagy ötven liter mártás megy tönkre, az már nem tíz-húsz forintba kerül. Szigorú, precíz gyártáshoz szigorúan azonos összetételű, ellenőrzött kiindulási anyagok kellenek.

Sokszor rejtély és csak a FAO, WHO vagy JECFA szakemberi lennének a megmondhatói, hogy az élelmiszerekhez felhasznált anyagok közül egyesek miért minősülnek adaléknak és kapnak E-számot, mások miért nem. Az aminosavak közül E-anyag a glutaminsav vagy cisztein, a többi nem. A növényi poliszaccharidok közül E-anyag például az agar, a karragén vagy guargumi, de az inulin vagy kukoricakeményítő nem. A C-, B₂- vagy E-vitamin E-anyag, a többi nem. Ha van is indoklás, legtöbbször nyögvenyelős.

Sok magyarázat született már a kérdésre, hogy miért van egyáltalán szükség az élelmiszeradalékokra? Egy közérthető és rövid magyarázat található a FAIA (Food Additives and Ingredients Association) lapján is. Íme a fordítás.